A társkeresés nehéz ügy. Sokan keresik a párjukat nagy buzgalommal, majd fogyó lelkesedéssel, végül még reménykedve, de megkeseredetten. Aztán meg már reményvesztetten és görcsösen. És nem lelnek rá a titokra, hogy hol rontják el. Megmondom: rögtön az elején, a hozzáállással. A fenti keresési folyamat garantáltan nem vezet sehova. A helyes út pont az ellenkező irányba visz.
Mi, itt a nyugati társadalmakban az aktivitásra, a cselekvésre vagyunk programozva. Azt gondoljuk, minden rajtunk múlik, állandóan tevékenykedni kell ahhoz, hogy a dolgok történjenek. Pedig a Dolgok maguktól is tudnak történni, csak a nagy rohanásban elfelejtjük ezt megfigyelni. Biztos veled is megesett már, hogy egy elintézetlen ügyed „magától” megoldódott, nem is kellett vele foglalkoznod. Nyilván nem mondható ez el mindenről, ami minket körülvesz, nem az a cél, hogy a szobát el sem hagyva várjuk, hogy rendeződjenek az ügyeink. Annyit viszont jelent, hogy mindennek megvan a maga ideje, és siettetéssel, türelmetlenkedéssel ez az időpont nem hozható előrébb. Minden pont a maga idejében történik, nincs tehát hova sietni. Ezt jó, ha tudod.
Aki tényleg mindent megtesz, és mégsem találja a párját az jobb, ha a görcsös keresgélés és a családnak való megfelelési kényszer helyett inkább felszabadítja magát a nyomás alól és kihasználja az egyedülléte idejét. Ezt az időt ugyanis minden bizonnyal arra kapta, hogy egyedül legyen, most olyan dolga van, amit egyedül kell megoldania. Lehet ez tanulás, családi viszonyok rendezése, munkahelyváltás, költözés és még sok-sok minden. Miért ne lehetne beülni egy moziba, vagy egyedül elmenni egy társas útra? A tanulnivaló ebben az időszakban az, hogy önállóan kell helytállni, akár évekig is. Fel lehet fogni ezt az időszakot keserves időszaknak is, ami a pár utáni sóvárgással telik. Ilyenkor addig szomorkodunk a sorsunk fölött, amíg teljesen belefelejtkezünk a bánatunkba. Ám a párkapcsolat bevonzása nem lesz egyszerűbb. Ennek két nagy veszélye van: a testi-lelki betegség kialakulása és a garantált magány. Ki venne észre ugyanis egy megkeseredett embert, és kis szeretne vele komoly kapcsolatot? Szerintem sorban nem fognak állni a lehetőségért. Tehát zsákutca.
A másik zsákutca, ami ugyanide vezet a görcsös akarás, a „de én már X éves vagyok, annyit küzdöttem, megérdemlem!”- hangsúlyozása. Amikor görcsös vagy lezársz, és a külvilág energiái, impulzusai nem érnek el hozzád. Falat építesz, amin átmászni nem fog senki. Csak semmi pánik, semmi stressz. Idejében meg fog oldódni minden. Boldog párkapcsolatot még senki nem teremtett magának stopperrel a kezében :-).
Mi hát a megoldás: az első lépés a türelem, azután a gondolat elengedése. És legfőképpen az, hogy érezd magad jól abban a helyzetben, amiben épp vagy. Találd meg a lehetőségeidet, az örömeidet benne. Lesznek, csak oda kell figyelni. Éld meg a pillanatot, ezt az időszakot. Ha ez megvan, akkor jöhet a nyitottság. Ha az is rendben, akkor önbizalommal feltöltve neki lehet állni a párkeresésnek, meg is lesz az eredménye.
Ez így túl macerás? A minőségi kapcsolatba be kell fektetni…ha ezeket a látszólag felesleges köröket megspórolod nem éppen azzal az emberrel fog összehozni a sors, akire mindig is vágytál. Eldöntheted: magaddal küzdesz, vagy majd a problémákkal.
Hogy ne ilyen gyászos zárszóval fejezzük be, mindenkit biztosíthatok róla, hogy az önismeretbe még senki nem halt bele. Ez egy nagy, életre szóló izgalmas kaland, amibe csak belevágni nehéz, utána életformává válik :-)! Úgyhogy hajrá, Kedves Kalandorok! Irány az álom-párkapcsolat! Minden esélyed megvan rá!
