Miért pont én?

_MG_9857 L

Szia,

dr. Szalai Szilvia vagyok asztrológus, mentor és ex-jogász.

Nem vagyok viszont sem pszichológus, sem orvos, bár mindkét tudomány nagyon érdekel és előszeretettel lapozgatom az ilyen tárgyú könyveket legalább tizenöt éve.

Tudom és átérzem, hogy nem vagy könnyű helyzetben ha meghitt, értékes párkapcsolatot szeretnél, és akkor sem vagy könnyű helyzetben, ha a számodra égető-sürgető problémára szeretnél használható megoldást találni.

Az én életemben is volt egy hosszú útkereső szakasz. Én is sokat tépelődtem, hogy kihez, hova forduljak tanácsért, sokaktól, sokfélét tanultam, és persze szereztem a tapasztalatokat a saját bőrömön, jót és rosszat egyaránt.

Hosszas önismereti munkálkodás után jöttem rá, hogy az asztrológia az én utam, 2006 óta vagyok okleveles asztrológus és több, mint tíz éve foglalkozom napi szinten horoszkópelemzéssel, hét éve immár főállásban. Bár a szívem csücske az önismereti szemléletű horoszkópelemzés, korántsem gondolom, hogy ez az egyetlen üdvözítő út a személyiségünk feltérképezéséhez. Én ebben vagyok jó, ha Te másban, akkor vagy tudok neked érdekes adalékokat adni itt, vagy csak egy kíváncsi órát töltünk együtt virtuálisan. Sokszor ez is nagyon inspiráló tud lenni, mindkettőnk számára. Ugyanis minden horoszkópelemzés számomra is tanulás, inspiráció és továbbképzés.

Vallom, hogy sem egyformák nem vagyunk, sem pedig stabilan megragadhatóak: fejlődünk, változunk, alakulunk, ezért nincs olyan megállapítás, ami egy egész emberöltőre helytálló tud lenni. Illetve van, de csak az általánosítások szintjén működik. A magazinokban olvasható horoszkópok erre építenek, vagyis kiragadnak belőlünk egy részt, ami lehet ugyan valós, de biztosan nem komolyan vehetően helytálló. Nem is az a feladatuk.

A munkám során igyekszem bizonyítani, hogy az asztrológia egyáltalán nem a klisék, közhelyek és kategóriák áltudománya, és messze több, mint egy sok ezer éves poros és meghaladott rendszer. Épp annyira modern tud lenni, mint mi, és van helye a XXI. századi tudatos ember kelléktárában.

Szerintem a horoszkóp olyan, mint egy klassz recept: inspiráció, de nem szó szerinti útmutató. A recept és a horoszkóp használatához is szükségeltetik egy kis találékonyság, pajkosság, felfedező kedv és rugalmasság. A hasonlatnál maradva: azt minden esetre a horoszkóp biztosan elárulja, hogy miből főzhetünk.

Leginkább párkapcsolati kérdésekben kérnek tőlem tanácsot, így az asztrológia ezen területén szereztem a legmélyrehatóbb tapasztalatokat, de persze más témákban is segítek neked, csak néhány példa erre: önbizalom-erősítés, karrierváltás, pályaválasztás, külföldre költözés, fogyókúra- és életmódváltás. A megszerzett tudásomat a saját életemen átszűrve szintetizáltam, és  elkötelezetten képzem magam továbbra is. Az évek során felgyülemlett  tapasztalatomat szeretném veled megosztani itt a blogon és a horoszkópelemzésen keresztül.

Nem árulok zsákbamacskát: nem én vagyok a te embered, ha azt várod tőlem, hogy:

megmondjam neked a „tutit”,

elintézzem, hogy egy szempillantás alatt megoldódjanak a problémáid

eldöntsem életed Nagy Dilemmáját.

A horoszkópelemzés, ahogy én művelem, nem varázslat, nem ezo-humbug vagy instant-gyógymód, inkább 100% gyakorlati tanács ahhoz, hogy boldogabb, harmonikusabb életet élhess, akár holnaptól. Rajtad múlik, én mindent megteszek érte!

Keress bátran akkor is, ha nem a párkapcsolattal összefüggésben kérsz segítséget, hanem:

  • döntési helyzetben vagy és elbizonytalanodtál, hogy merre indulj;

  • ha úgy érzed, hogy semmi sem sikerül, bárhogy is erőlködsz,

  • nem úgy mennek a dolgaid, ahogy szeretnéd és már eleged van a “jótanácsokból”;

  • ha megvan már a cél, csak épp az odavezető út mikéntje a kérdéses;

  • ha értetlenül állsz a helyzeted előtt és nem tudod mitévő legyél.

Egy kívülálló mindig érdekmentesen tud ránézni a helyzetedre. Sokszor nagyon egyszerű a megoldás, csak a saját életedben a “nem látom a fától az erdőt”-effektus megakadályoz a tisztánlátásban.

A horoszkópod elemzésekor az asztrológia kínálta szimbólumokat felfejtve közösen fogunk találni olyan megoldást a helyzetedre, ami a te erőforrásaidat mozgósítja, a te hitedet erősíti és, ami benned rejlik, tehát garantált sikerélményt hoz majd Neked! Nem kényszerítek rád semmit, csak eléd tárom a lehetséges megoldásokat, és segítek azon az úton elindulni neked, amelyet kiválasztottál.

Nagyon örülnék, ha elkísérhetnélek egy darabon az Utadon, együtt böngészhetnénk a Térképed és útravalókkal is szolgálhatnék neked! Ha készen állsz a horoszkópod elemzésében megtestesülő közös kalandra, akkor vágjunk bele, én már várlak! Válassz egy neked valót a következő asztro-csomagjaim közül itt :katt ide>>