1. rész : Ki mit tartogat a farzsebében?

 

Farzsebbe tett bolygóink

Farzsebbe tett bolygóink

Párkapcsolati szempontból a születési horoszkóp több háza érintett és árulkodó. Van azonban egy, amely különösen érdekes lehet és egyáltalán nem árulkodó, sőt ösztönösen és észrevétlenül irányítja a bennünk zajló folyamatokat. Belső hangja erős és félreérthetetlen, mindig a legjobbat akarja. Még ha nem is tűnik aktuálisan így. Ő a nyolcas ház, azaz a farzseb.

Farzsebben turkálni nem veszélytelen, mert furcsa és elfeledett dolgok is előjöhetnek, de legalább tudjuk, hogy ott vannak. A tartalmát a bolygók szimbolizálják. Persze olyan is van, hogy üres, vagyis nincsenek bolygók a nyolcas házban. Ilyenkor az ott található csillagjegy lép működésbe, az ugyanis kizárt, hogy ne legyen belső hangunk, ösztönös megérzésünk és karmikus emlékezetünk.

A farzsebet nevezhetjük tudattalannak is, és mivel a nyolcas házon keresztül a tudattalanba pillanthatunk be, tudnunk kell két dolgot. Azt, hogy az itt bemutatásra kerülő működési mechanizmusok nem észlelt, kontrollált vagy tudatosított folyamatok, azaz nem lehet őket számon kérni senkin. Magunkon sem és a kapcsolaton sem. Az első cél a tudatosításuk lehet, és bár e témák megdolgozása bár égető, de hosszadalmas és fájdalmas feladat lehet, ami nem végezhető el hozzáértő segítség igénybevétele nélkül. Nem elég szakirodalmat olvasni, kibeszélni vagy megállapításokat tenni, a gyógyulás a változással, a másként való megéléssel áll be. A máskénti működés e ház esetén azért különösen nehéz, mert itt a rejtett, ösztönös szinteket érjük el azt, amit leginkább védünk valami miatt.

A sérülések elkerülése végett most a bolygó-szimbólumok bemutatása minimálisra szorítkozik, a bővebb kifejtést a biztonságos kereteket adó, az összefüggéseket bemutató horoszkópelemzésre kell bíznunk, a mi persze színesebb, alaposabb, mélyebb árnyalatokat mutat erről a területről, vagyis a párkapcsolati működésünk kevésbé tudatosított mozgatórugóiról.

Személyi jelölők a nyolcas házban párkapcsolati szempontból

Nap: az itt álló Nap a személyiség rejtőzködését, érdekekből fakadó alárendelődését jelöli. Ilyen állással ne vállaljunk vezető szerepet a kapcsolatokban. A személyiség mindig megtart egy titoknak szeletet önmagából, és hogy mekkora ez a szelet, ezt a horoszkóp többi része árulja el. A rejtőzködés megvalósulhat valamely szokáson, tulajdonságon vagy éppen a kapcsolat fel nem vállalásán keresztül is. Az átlagosnál több saját idő a kapcsolatban is elengedhetetlen.

Hold: Ezesetben meghatározóak a legkorábbi érzelmi-kötődésre vonatkozó emlékek, ezek árnya mindig ott lebeg. Ha feldolgozottak, akkor csak felsejlenek a homályban és eltűnnek, ha viszont nincsenek elvarrva a korábbi veszteségek szálai, akkor újabb gubancot okozhatnak. Emiatt a személyiség nehezen adja át magát az intimitásnak és folyamatos érzelmi megerősítést vár a másiktól.

Merkúr: A Merkúr a legkevésbé hangsúlyos bolygó párkapcsolati szempontból a nyolcas házban, annyit azonban jelez, hogy a személy a fekete-fehér megoldásokban hisz, nem szeret félmegoldásokban (pl. szeretői viszony, se vele, se nélküle-állapot) gondolkodni. Igyekszik a lehető legalaposabban megismerni a társát, remek megfigyelő és sok mindenre rájön magától is, titkot tartani mellett nehéz.

Vénusz: a féltékenység melegágya ez a helyezet, ha a horoszkóp más része is erre utal. Az érzelmek kisajátítóak, épp ezért az életút során biztosan feltűnik egyszer csak az idegesítő harmadik. Kérdés, hogy mennyit tanul belőle. A szenvedély erős testiségben nyilvánul meg, a kötődés mértéke elementáris, sokszor a kapcsolaton túl is megmarad. A szakítás komoly lecke a személyiség számára. Ahogy a testi önbizalom fejlesztése és a közelség-távolság megtanulása is.

Mars: ő a végletes érzések embere: imád és gyűlöl, hirtelen és felváltva. Nagy szakítások és nagy intenzitású egymásra találások várhatóak akár egy kapcsolaton belül, akár egymás után. Az ösztönök uralkodnak, a zabolátlanságnak helye van és helyet is kell adni. Az önagresszió a túlburjánzott elfojtások jele, ehelyett a bátor önfelfedezést és a felvállalt önkorlátozást ajánlom. Főként a szexuális kontroll időszakos gyakorlása javasolt. És a sok tapasztalat: ne állapodjon meg, amíg önmagát nem ismeri jól. Ugyanis sok bajt okozhat a halálfélelem és a veszélyes élet iránti erős vágy.

Rejtőzködő bolygóink

 

Szaturnusz a nyolcas házban

Nehéz házban nehéz bolygó nem sok jóval kecsegtet –vélhetnénk. E házban párkapcsolati szempontból azt látjuk, hogy a Szaturnusz jelenléte az apával kapcsolatos rejtett vagy felvállalt, de nehezen megoldható konfliktusra utal. Nagyon fontos ismerni, hogy a szülött hol áll az önismereti útján. Ugyanis ez a Szaturnusz-helyzet jelzi egyrészt a félelmek teljes hárítását, másrészt azok felvállalását és módszerese megdolgozását is. Nyolcas házas Szaturnusszal a kötődés eleinte biztosan akadályozott, nehézkes, időben elhúzódó és feladatokkal teli. Tehát macerás. Van, aki itt feladja, és a magányt választja. Van, aki nem áll meg, de nem is változtat és mindig ugyanazt a leckét kapja vissza, ha párkapcsolatról van szó. Olyan is akad, aki minden bátorságát összeszedve szembenéz a félelmeivel és szorgalmasan, lassan de biztosan felszámolja őket, ami által olyan masszív önismeretre és bölcsességre tesz szert, hogy bármely kapcsolatnak stabil alapja lehet egy ilyen személyiség. Érettebb korban. Az biztos, hogy a kötődés témájában a leckék egészen addig biztosan jönnek, amíg nem kezd el dolgozni rajtuk a szülött. Sejthető, hogy régi karmikus elakadás áll a háttérben, amit itt és most kell rendezni, a jelen kapcsolatain és a most igénybe vehető eszközökön keresztül. És nem egyedül! Könnyebb ugyan egyedül lenni ilyen Szaturnusz-helyzettel, de a fejlődés szempontjából gyümölcsözőbb a társ jelenléte. Egy türelmes, bátorító, tudatos társ ajánlott.

 

Transzcendens bolygók a nyolcas házban

A három sors-bolygó – Uránusz, Neptunusz, Plútó- természetesen ebben a házban is zavart jelöl. Nem mennek maguktól a dolgok, mindig közbejön valami.

Az Uránusz esetében a személy hajlamos hirtelen elhatározásokra és hirtelen újabb elhatározásokra is. Tehát érzelmileg kiszámíthatatlan, ami vicces vagy kínos helyzeteket eredményez. Folyton. Az időzítéssel gondjai vannak, kissé elsieti a döntéseket, ismerkedéseket, leánykéréseket, szakításokat, válásokat, ismerkedéseket… Életszakaszonként más típusért rajong –elvontakért, liberálisokért, ezoterikusokért stb.- aztán kiábrándul és jön a következő kategória. Nyughatatlan természet. Mindig birizgálja a lelkét valami, amiből érzelem is lesz (düh, harag, eufória vagy magány), de maga sem tudja megmondani, hogy éppen mi dolgozik benne. Létfontosságú egy olyan módszer elsajátítása, ami által önmagával békében lehet. Enélkül nehéz követni őt.

A Neptunusz a legkisebb galibát okozza kifelé, ő inkább befelé dolgozik: kételyeket és fellángolásokat gyárt. Nyolcas házas Neptunusszal a lehető legpontosabban tudjuk, hogy mi kell nekünk, csak mindig sikerül erről lemondanunk. Már pedig aki folyton lemond a vágyairól, igényeiről, álmairól, az egy idő után kiürül, kiszárad és már csak magát sajnálja. Fontos tehát a kapcsolat a belvilág és a külvilág között, és ha ez megvan, akkor egy igazán odaadó, önfeláldozó társra lelünk a nyolcas házas Neptunnal megáldott személyben. Ha viszont elveszik a kapcsolat a belső világgal –vagy kizárólag efelé nézünk-, az elszigetelődés és lemondás uralkodhat el. Egyik sem kapcsolat-alkatrész…

A Plútó a legnehezebb eset, a személyiség állandó belső átalakulásban van, amihez még önmagának is nehéz viszonyulni, nemhogy a társnak. A végletek mestere: hol több irányba ismerkedik, hol teljes elvonultságban él. A kapcsolat is ugyanilyen skálán mozog: elképesztő ragaszkodás és érzelem-hullám, majd a teljes sivárság és megtagadottság. Taktikája az, hogy ő maga nem szakít és nem kezdeményez, hanem helyzetbe hozza a partnerét, arra tekintet nélkül, hogy ő mit szeretne. Ő az úr a háznál. Erős egyéniség komoly lelki terhekkel, amelyek időről-időre elárasztják őt. Sok segítségre és egy olyan stabil módszerre van szüksége, amely kereteket és irányt is ad a szélsőségeinek. Álommunka vagy pszicho-dráma erősen ajánlott. Emellett pedig a társ elismerése és az együttérzés gyakorlása.