„Minden új kor fejlődésre ad lehetőséget, de sok szenvedés árán. Ezért egyetlen korszak sem volt és nem lesz ’szép’ vagy ’boldog’ vagy ’nagyszerű’, legfeljebb annak kisebb szakaszai.”
Az asztrológia megkérdőjelezésének egyik érve, hogy a Föld precessziós mozgása miatt már réges-régen nem a Kos jegyébe esik a tavaszpont, tehát a zodiákus rendszer már meghaladott. Az asztro-szkeptikusokkal atekintetben egyetértenek az asztrológusok, hogy szétvált a csillagászati állatöv és az asztrológiai által használt zodiákus, pontosan a tengelyeltolódás miatt, ez azonban a szimbólumrendszerben nem okoz torzulást, hiszen nem a jegyek ránk irányuló hatásáról, hanem az általuk fémjelzett analógiák megértéséről van szó az asztrológia elemzéstanában. Pontosan a precessziós mozgást figyelembe véve alakította ki az asztrológiai hagyomány a világkorszakokat: a hagyomány születésekor még egybeesett a tavaszpont a csillagászatban és az asztrológiában, ez volt a Kos-korszak, ma pedig a Vízöntőben járunk, mint az ismeretes. Kérdés, hogy a korszakváltás (amely egyesek szerint 1950-ben következett be, mások szerint 100 évvel korábban a szabadságharcok idején…) milyen változásokat hoz, azaz mifelé tart az emberiség?
A most élő generáció felelőssége és dolga
Nyilvánvaló, hogy a személyes sors megkerülhetetlen, de az is magától értetődő, hogy nem elszigetelten élünk, hanem kisebb-nagyobb közösségekbe ágyazva. Ahogyan nemzeteknek, úgy az egész emberiségnek is van időszakonként más-más feladata, mindannyian haladunk, kicsiben (egyénileg) és nagyban (mint emberiség) is. Azt azért látni kell, hogy sok ember egyik pillanatról a másikra nem tud másképp működni, a tömegnek meg van a maga nehézkessége, ezért ezek a világkorszakok az emberi életidő felöl nézve beláthatatlan méretűek (2160 év) pontosan azért, hogy mód lehessen az áthangolódásra. A mi életciklusunkban még csak szokjuk a Vízöntő-energiákat, és el kell telni néhány évtizednek ahhoz, hogy valóban vízöntősen működjön a világ. Azonban az átalakulás most is zajlik, sőt a mi generációnk érzi leginkább a bőrén azt, hogy „valami nem stimmel”, minden szokatlan, furcsa és labilis. Ez a változás jele. Annak ellenére, hogy az eredményekből nem mi, hanem a következő generáció fog igazán táplálkozni, az alapokat, az átalakulás tökéletesítése a mi feladatunk. A miénk, akik most döntésképes, felelős korban vannak, mi hatunk leginkább a folyamatokra. Az életünknek tehát fontos küldetése van, ami nagyon sokszor teher, megpróbáltatás és korlátozottság. Annak érdekében, hogy lássuk, miért is dolgozunk olyan keményen a saját egyéni sorsunk alakításán keresztül, szeretném bemutatni az emberiség fejlődésének várható tendenciáit az elkövetkező úgy 100-150 évben. Erre a nem kis feladatra nem egyedül vállalkozom, Dr. Dubravszky László (1905-1999) tudós, asztrológus, antropozófus gondolatai mentén haladok majd, hiszen az ő könyve adta az inspirációt (A Megismerés titka: okkultizmus és beavatás napjainkban I.), a fenti idézet is tőle származik.
Ebben és a következő részben az általános várható tendenciákat mutatom be életterületeként, a további részek pedig bővebben fogják kifejteni, hogy mit is fogunk érezni a bőrünkön a következő évtizedekben. Ezek közül némelyik már javában érzékelhető, míg mások még csak most kezdenek működésbe lépni. Nem lesz derűs a kirajzolódó kép, hiszen az átmenet időszakát éljük, változtatni pedig nem könnyű, pláne nem értékrendet.
1. Az alapvető hozzáállásunk a világhoz
A vízöntőség itt mutatkozik meg 100%-ig: nincs tekintély, nem működnek a szabályok, kollektív ideák (környezetvédelem, űrkutatás, szociális érzékenység) nagyobb csoportokat mozgósítanak, de határozott előrelépés nem várható, mert nincs masszív összefogás. Amint egy eszme megszilárdul, máris megkezdődik a lázadás ellene. Egyéni rend van és tömeges káosz. Elengedhetetlen, hogy mindenki ismerje a határait, korlátozza magát és respektálja a másik igényeit (az ellentétes jegy, az Oroszlán segít semlegesíteni a túlzó Vízöntő-energiákat). A feladat a személyes bölcsesség hasznosítása a csoportérdek figyelembevétele mellett.
2. Viszonyunkhoz a pénzhez, az anyagiakhoz
Fellazulnak az értékrendszerek: felhígul a pénz, veszít az értékállóságából, új értékmérők jönnek (a nemesfémek szerepe napjainkban ismét növekszik). A tulajdonviszonyok is bizonytalanabbá válnak, egyre kevesebbeknek lesz „saját” tulajdonuk (lásd ingatlanárak, végtörlesztés..). Nincs fix pont, a matéria nem nyújt biztos támaszt: sem a föld, sem a pénz, sem a tulajdon. Az anyag, mint mater (anya) nem véd többé…
3. Gondolkodásmód
A tekintélyelvűség megszűnik, új, tiszavirág életű, ám annál agresszívabban terjesztett gondolatok keletkeznek. Ideológiák, amelyek elhamarkodottak, gyökér nélküliek és ad hoc jellegűek. Eszmei anarchia várható, amelynek áldozatul esnek a jól bevált és megalapozott rendszerek (pl. a világvallások mély közös igazságai). Nem érünk rá felépített rendszerekben gondolkodni, elég csak a felszínen lavírozni (ld. a jóga és más keleti tanok tömegeket vonzó nyugati „mutánsai”). Életbevágó, hogy találjunk olyan fix eszmerendszert magunknak, amelyhez élethossziglan ragaszkodhatunk és eligazít minket a külvilág befolyásoló és félrevezető gondolatcentrifúgája ellensúlyaként.
4. A család, a gyökerek, a hazafiság kérdése
Anélkül, hogy politizálnék maradva az asztrológiai szemléletnél megállapítható, hogy egyre növekszik és stabilizálódik a hova tartozás jelentősége. Belemerevedünk a gyökereinkbe. Táplál, de a továbblépést is akadályozza az a fajta ragaszkodás, ami a múlt felé visz minket. Valahogy nem tudunk leszakadni a múltról, helyben járunk. Mikroszinten is érvényes mindez, ráadásul a család, mint anyagi bázis szerepe nő, a felmenőktől várjuk az anyagi segítséget. Valakinek azonban mi is a felmenői vagyunk/leszünk…
5. Életöröm, szerelem
Bár az elmúlt évszázadok sem voltak makulátlanok, ezt jól tudjuk, mégis bizonyos társadalmilag (hallgatólagosan) elfogadott keretek között zajlott a szerelem mindegyik szakasza. Ma sok megoldás létezik, a közös bennük a felelősségvállalás elhanyagolása. Bármit lehet, nincsenek szabályok, illetve azok nagyon rugalmasak. A minőség mellé (helyett) a mennyiség is szempont lett: a kiváncsiság nem gyűrhető le, tanulni szeretnénk, és hajlamosak vagyunk félreértelmezni a fejlődést is, mert a több nem feltétlenül jobb, ha a szerelemről van szó. Egy dolog segíthet: ha szinteket keresünk és nem ugyanolyan helyzeteket. A horizontális látásmódot a vertikálissal lenne jó helyettesíteni. Mit jelent ez? Ahelyett, hogy a befulladt kapcsolatból kilépnénk az első adandó alkalommal, inkább arra kellene törekedni, hogy közös erőfeszítéssel egy szinttel feljebb tegyük a kapcsolatot. És ebben nem a baráti beszélgetések és a számtalan szakirodalom elolvasása segít, hanem a mély önismeret, az alázat, az elköteleződés (és szükség esetén a terápia). A „mindkét fél egyenrangú” félreértelmezéséből adódó aszabados és súlytalan kapcsolatok helyét át kell tudni engedni a Nap-Hold alapján működőnek, mert erre vagyunk programozva, így érezzük magunkat biztonságban.
A folytatásban: munka, párkapcsolat, karrier, hit…hamarosan!
