A neten olvastam, hogy egy nemrégiben végzett, meglehetősen szűk körű: 555 főt megkérdező közvélemény-kutatás szerint a párkapcsolatban a legfontosabb a hűség. Ez jó hír! A megkérdezettek 59%-a sosem csalta meg a párját, 19% egyszer vetemedett ilyesmire, 22% pedig már többször is. A félrelépés nemek közötti megoszlása is érdekes képet mutat: a nők 41,1 %-a, míg a férfiak 41,9%-a csalta meg a párját! Bár az utca embere szerint nyilvánvalóan a férfiak a csalfábbak a valóság egészen más képet mutat! A felmérés az okokra is kitért: kiderül, hogy a nők félrelépésének hátterében a lelki okok állnak, míg a férfiakat inkább a testi vágy motiválja, azonban korántsem olyan mértékben, mint az nyilvánvaló a megkérdezett férfiak csupán 20%-a jelölte meg a testiséget a félrelépés „miért”-jeként.
A következtetések levonását az olvasóra bíznám. A magam részéről csak annyit szűrök le, hogy nem érdemes sémákban gondolkodni: hűséges nők, hormon-vezérelt férfiak stb. Nem vagyunk egyformák, az igényeink, a vágyaink, a lehetőségeink sem azok. Sőt, nagy valószínüséggel a megcsalás tényéről való gondolkodásunk sem egyezik. Mert ki mit minősít félrelépésnek: a „bűnös” gondolatokat; a szexuális aktust; netán a szerelmet? Más a tolerancia-küszöbünk, és aligha lehet olyan szabályrendszert felállítani ebben a kérdésben, amely mindenki számára igazságos határok közé szorítja a mozgásteret a párkapcsolatban. Van, aki már attól pánikba esik, ha a párja a kolléganőjével ebédel kettesben, és van akit a félreérthetetlennek látszó jelek is hidegen hagynak. Ez a kérdéskör annyira szubjektív, hogy legjobb, ha mindenki maga dönti el, hogy 1.) a tűréshatára meddig terjed, 2.) a párjától mi várható el 3.) mindezt megbeszélik megelőző jelleggel, mert utólag az ilyen beszélgetések már csak vitába torkollanak, nem érdemes megvárni a konkrét eset felbukkanását. A probléma persze ott kezdődik, ha eltérő vélekedés van a megcsalás tényét illetően. Ezen csak egy dolog segíthet, ami a párkapcsolat adu ásza: a bizalom. Enélkül végeláthatatlan filozófiai fejtegetésekbe lehet bocsátkozni az elmélet alapokat illetően, avagy heves kirohanásokat lehet generálni. Mondhatni mindkettő teljesen felesleges. A félrelépés kérdését ugyanis vagy sikerül intelligens módon kezelni a bizalom és kölcsönös megértés talaján, vagy esélytelen az összhang. Pláne, ha még egy kis féltékenység is színezi a képet…! Ekkor nemhogy bizalom, de még önbizalom sincs kellő mennyiségű.
Véleményem szerint párkapcsolati kérdésben mindig a „miért”-ekre érdemes odafigyelni. Ezeken keresztül lehet ugyanis orvosolni a problémát: miért jut el odáig, hogy félrelép (bármilyen formában)? Persze erre nem lehet jó válasz az, hogy mert hülye…A jó válasz odafigyeléssel, intuícióval és aktív kommunikációval bányászható elő, amihez idő, türelem, megértés és már megint: bizalom szükségeltetik!
Manapság hol tájékozódunk? A neten. Na, itt remek ötleteket lehet találni mindenre, még arra is, hogy mi a biztos jele a félrelépésnek…Ezekről a biztos zsákutcákról már írtam. De megint megerősíteném: intim kérdésekben csak magadnak higgy meg neki! Még nekem se, névtelen „biztos tipp-lista” írónak meg pláne ne! 🙂
