Asztro-GPS 2. rész: a Vízöntő

A régiek azt mondták, hogy májusban nem lehet gyereket csinálni, mert bolond lesz. Ez így elég merész. Annyi azonban bizonyos, hogy a zseninek tartott tudósok, felfedezők többsége Vízöntő, és mint tudjuk sok újítás a maga korában bolondságnak tűnt. A Vízöntő azzal az...

A Szaturnusz megáll és kikérdezi a leckét

A következő négy hónapban a Szaturnusz a Mérleg jegyében hátrafele mozog. Ez minket annyiban érint, hogy a Szaturnusz karma bolygó, a Mérleg a párkapcsolat jegye, a hátrafelé haladás pedig arra utal, hogy a leckék számon kérése következik. Félelmetesen hangzik?...

Jedi-lovag vagy?

Amíg a helyes válaszon gondolkodsz és meglátod az összefüggést az aktuális párkapcsolati konstelláció és a lovagok között, egy kis  asztrológiai bevezetéssel rukkolok elő.  A hagyomány szerint a Jupiter a Nagy Szerencse bolygója. Ő testesíti meg az isteni szeretetet,...

Asztro-GPS 1. rész

A párkapcsolat és szabad akarat kapcsán már értekeztem róla, hogy mindannyian egy skálán mozgunk (erről bővebben itt>>): vannak a lehetőségeinknek alaphelyzetei és vannak maximumai. Ebben a sorozatomban azt szeretném bemutatni, hogy melyik jegy szülötte mit tud...

2011 a Vénusz éve

Akár örülhetnék is, hogy milyen jó kis témát ad ez a tény egész évre nekem, ámde nem így van. Szkeptikus vagyok.A vezetői női hetilapban publikáló kolléganőm egész könyvet szentel a jövőkép bemutatására a Vénusz jegyében, és bár a téma a lábam előtt hever, gyorsan...