Minden időszaknak megvan a maga dolga, mindennek megvan a maga ideje. Most, amikor a Nap a Szűz jegyén halad át, a rendrakás ideje jött el: rendet tenni, takarítani kívül-belül.(Olvasási idő: kb. 5 perc)
Kozmikus szempontból a rendrakás több célt is szolgál, egyrészt a Nagy Rendhez való újrakapcsolódást: amit kicsiben megteszünk, az nagyban is megmutatkozik avagy amint Fent, úgy Lent és fordítva. Ha a magunk környezetét sikerül úrajstrukturálni, akkor az egy új lehetőséget teremt arra is, hogy a Lét egészéhez is jobban kapcsolódjunk. Másrészt a rendrakás azt a célt is szolgálja, hogy helyet teremtsünk a szortírozás, takarítás, selejtezés révén az újnak, megszabaduljunk a feleslegtől.Jön a tél, és bizony nem mindegy milyen készletekkel megyünk bele ebbe az időszakba. Ne felejtsük el, hogy az asztrológia nem a non-stop közértek időszakában született, hanem kicsit korábban, amikor még a túlélés múlott a helyes tartalékoláson.
A zodiákus nagy rendrakója a Szűz. Legendásan és kérlelhetetlenül törekszik a tisztaságra és a letisztult viszonyokra, legalábbis elméletben és kívül. Most tehát, amikor a Nap a Szűz jegyén fut át mindannyian részesülünk egy picit a Szűz-energiákból (aki eleve Szűz, az persze jobban), lehetőségünk nyílik a rendezettebb élet felé lépéseket tenni. Tegyük is meg, hiszen legközelebb egy év múlva lesz erre alkalom, addig további más dolgaink lesznek a csillagjegyek szimbolikája mentén. Lehet selejtezni, takarítani, életmódot váltani, szokásokat felülvizsgálni.
Az sem lényegtelen, hogy a Szűz jegye a test-térképen a vékonybél területére esik. ez a szervünk az emésztőrendszer nagy szelektálója, érdemes e területre is jobban odafigyelni, diétával, masszázzsal energetizálni, segíteni a működését.
Az asztrológia szerint a betegség a lelki kibillentség mutatója. Ha egységben vagyunk, ha azt tesszük, aminek ideje van és ami velünk összhangban áll, akkor jól vagyunk, egész-ségesek vagyunk. A Szűz különösen is figyel erre: precizitásából fakadóan erősen testtudatos (olykor túlzóan is), ami azt jelenti, hogy ebben az időszakban legyünk mi (nem Szüzek) is azok: figyeljünk oda a testünk üzenetire, jobban hallgassunk rájuk, tegyünk a testünk kedvére. Különösen igaz ez a levegős jegyekre,valamint a Kosra és a Skorpióra, akik hajlamosak semmibe venni a testi határokat, szegény testünket csak egy darab jelentéktelen húsnak értékelni. A kora őszi Szűz-időszak a gyümölcs-özönével, a lágyságával is kényeztetésre buzdít, gondolván arra is, hogy most kell feltölteni a testi tartalékainkat is, nemcsak a kamráét.
A testünk most – a nyár felfokozottsága, túlzó tüze után- nyugodalmat kíván, főleg az emésztés terén. A tisztítást elősegítő energiájú inputok tesznek jót: a magnézium; a kapor, kömény, macskagyökér és cickafark. Érdemes ezekből lassan kortyolgatva teázgatni végig a hónap során.
A lelki nyugalom is fontos, hiszen a Szűz merkúri jegy, tehát a zaklatottság erősen dominálja: hajlamos túlgondolni, túlbonyolítani a mindennapokat, belegabalyodni a részletekbe. A nagyvonalúság, egyszerűség erős támaszunk lehet ebben az időszakban. ha lehet, ne szellemi aktivitással keressünk kikapcsolódást, hanem fizikaival: legyünk a természetben, sétáljunk, de ne az erőteljes vagy erő feletti kihívásokat keressük. Az erőnket is tartalékolni kell, de okosan használni is.
Spirituális értelemben pedig talán a legtalálóbb jelmondata ennek az időszaknak az lehet, hogy use it or lose it!– vagyis használd vagy dobd ki. Szabaduljunk meg a feleslegtől, ami nem szolgál már, amink van, azt viszont hasznosítsuk. A praktikus Szűz hajlamos a tartalékolást is túlzásba vinni, ami szellemi szinten kifáradáshoz (idegösszeomláshoz), testi szinten pedig túlsúlyhoz vezethet. A fenti jelmondat segít megtalálni az egyensúlyt abban, hogy valóban mire van szükségünk.
MIndig hangsúlyozom, hogy senki nem csak egy valamilyen: Szűz, Mérleg stb.Tehát ezesetben is inkább a Szűz- energiákról írok, amelyek most a ” levegőben vannak”. Az azonban bizonyos, hogy mindannyian tartalmazunk egy darabka Szüzet valahol, valamelyik életterületünkön, és ott bizony a rendrakás épp időszerű! Találjunk rá erre a területre, és használjuk ki az év ezen időszakát arra, hogy ott optimálisabb, egyszerűbb és egézs-ségesebb viszonyokat alakítsunk ki. Megéri!
U.I. : A gátjaink sorozat olvasatában például ez az időszak kiváló lehetőséget teremt a testi blokkok kikutatására és felszámolására! Ne habozzunk lépni!
Ha tetszett, kérlek oszd meg, hogy másokhoz is eljusson. Köszönöm!