Év végén, a karácsonyi hajtás közepén rengeteg feszültség halmozódik fel mindenkiben, és mintha nem akarnánk az új évre átvinni a nyűgjeinket, inkább kiadjuk magunkból ömlesztve. Valódi szerelem- és párkapcsolat-nyűvő időszakban vagyunk, sokan áldozatul esnek a rohanásnak, idegeskedésnek. Ti nyertesei legyetek a Karácsonynak.

Sok a teendő, sok a feszültség mostanában bennünk ez biztos, és legegyszerűbb otthon levezetni, mert  kisebb a tétje, mint egy munkahelyi konfliktusnak. Persze egy párkapcsolat is megsínyli az állandó veszekedéseket, ha meg nem állandóak, akkor meg azt, hogy mostanában mitől keletkeztek. Idén tedd valóban széppé az ünnepet, ne hagyd, hogy a Karácsonyig hátra lévő idő oda vezessen, hogy már rá se tudsz nézni a párodra, és utálod az egész hajcihőt, a familiát, meg mindent, és kimerülten, unottan rogysz le a fa elé. Végül is a szeretet ünnepére készülünk, nem? Adjuk meg a módját, sőt fokozzuk szerelem-ünnepé. Szerezz örömet a párodnak azzal, hogy szépen nyugodtan készülődsz, a munkahelyi feszültséget nem viszed haza, és még örülsz is, ha együtt vagytok.Vitatkozás, veszekedés és kapkodás helyett a következőket szerelem-mentő csomagot ajánlom nektek:
– Írj listát a teendőidről, osztd be a Karácsonyig tartó időszakot feladatokra lebontva, hogy lásd mire mennyi idő kell. Ha nem fér bele minden, amit szeretnél, szelektálj. Sokkal fontosabb a boldogság, mint a maximalizmus. A tökéletesség a te érdekeidet szolgálja, az öröm a párodét is.

– Hazafelé a munkahelyedről kapcsolj ki, hangolódj rá egy meghitt estére: hallgass zenét, ha teheted sétálj inkább 2 buszmegállónyit és szellőztesd ki a gondolataidat. Vagy végezz otthon egy öt perces légzőgyakorlatot: kizökkent, kitisztít.

– Minden este csinálj magadnak 15-20 perc nyugit: igyatok meg egy pohár bort, vegyél egy illatos fürdőt (ehhez további instrukciók itt), gyújts meg egy gyertyát és beszélgessetek egy kicsit. Ilyenkor még fontosabb a kommunikáció, hiszen mindkettőtökben rengetek dolog zajlik, aminek nagy része -legalábbis, ami a hangulatodat befolyásolja- a párodra is tartozik.

– Osszátok meg a feladatokat. Ennek nemcsak az az előnye, hogy hamarabb végeztek, hanem, hogy  a közös munka összekovácsol benneteket. Mindketten azt érezhetitek, hogy kivettétek a részeteket a készülődésből. Máris egy okkal kevesebb a vitára…, hiszen mindketten aktív részesei vagytok a folyamatoknak, közös a felelősség.

– Menjetek el  hangversenyre Karácsony előtt. A zene feltölt, ünnepi hangulatba hoz, és oldja a feszültséget. Vagy legalábbis otthon hallgassatok klasszikus zenét, amikor csak lehet. Sokkal kevésbé támad majd kedved veszekedni egy karácsonyi oratórium hallatán :-). Zenehallgatás közben pedig kiválóan lehet sütit sütni, vagy ajándékot gyártani, csomagolni.

– Szabadidőtökben menjetek el együtt sportolni, sétálni, szaunázni, hogy levezessétek a feszültséget. Az idegi túlterheltség legjobb levezetése a mozgás. Remek erre a jóga (én ezt javaslom), de bármi más is lehet, ami örömet okoz.

– Mókázzatok, játszatok, nevessetek minél többet! Ez mindig beválik, télen pedig kifejezetten javalt, erősíti ugyanis az immunredszert, hatásosabb, mint a multivitamin. Röhögjetek magatokon, a bosszúságaitokon és az egészen. Nem érdemes mindent véresen komolyan venni. A humor a legjobb csapatépítő-technika :-)))) Nem érdemes pánikolni, lehet, hogy nem ez lesz a legtökéletesebb Karácsony, de a hangulat majd kárpótol!

Sok párkapcsolat ezekben a kiélezett helyzetekben fut zátonyra. Nem érdemes kockáztatni, teremts olyan légkört, ami örömforrás és táplálék a párkapcsolatod számára. Legyetek harmóniában a szeretet ünnepén, különben semmi értelem a csilli-villi körítésnek…