Az időzóna: 1969-1980. Bő tíz éven és öt jegyen át kísérjük el a Szaturnuszt. Időutazásunk célja a múlt feltérképezése és annak átlátása, hogy milyen mintázatot ad a kapcsolatainknak a karma bolygó. Keressük az összefüggést a párkapcsolati kudarcok, szerelmi csalódások és a Szaturnusz horoszkópunk jegybéli elhelyezkedése között, és meglepő eredményre jutunk. Épp most az Ikrek havában van a legjobb lehetsőégünk az évben arra, hogy rendbe tegyük a kapcsolatainkat, szervízeljük, ápoljuk vagy éppen elengedjük őket…
Ha nem tudod biztosan melyik jegyben áll ez a bolygó a horoszkópodban, nézd meg itt!
Haladóknak:
Szaturnusz a Bikában: a párkapcsolat biztonsága
Visszanézünk –ez nagyon szaturnuszi hozzáállás- és azt látjuk, hogy a Bika jegyében 1969. májusa és 1971. június vége között tartózkodott a bolygó, majd 1972. január közepétől február 5-ig még egyszer átcammogott itt. Talán ez volt az általunk most vizsgált tízéves pediódus legszerencsésebb időszaka: földies jellegű bolygó földi jegyben. A Bika Szaturnusz szülöttei a kapcsolatok kialakításakor igen óvatosak, nehezen és körültekintően köteleződnek el, de aztán kibillenthetetlenek. Nagy gondot jelent azonban az elengedés, a kilépés a meghaladottnak tűnő viszonyból. Mintha a gyökereinket vesztenénk el a lezáráskor. A partnerben stabilitást, biztonságot keresnek és a párkapcsolat egyik fő témája a pénz: sosincs belőle elég, és többször kell újrakezdeni. A testiségbe szégyen, gátlásosság keveredik. A kapcsolat igyekszik az állandóságot fenntartani, nem okoznak gondot a hétköznapok és kevés kapcsolatot tart a külvilággal (tipikus otthonülő pár, akiket alig lehet kicsábítani a kuckóból). Az élmények akkor jók, ha nem kerülnek túl sokba, és nem kívánnak nagy megeröltetést. Csak semmi kockázat.
A Bika Szaturnusz leckéje a rugalmasság, a bizonytalannak tűnő helyzetek felvállalása és a belső biztonságérzet megtalálása. Ebben a jegyben a bolygó jól érzi magát, ezért bármely arcát megmutathatja: a szigorú is, és a bölcset is. Hogy kinek melyikből jut több, azt a tanulási képesség határozza meg. Haladni kell a korral, nem lehet langyos vizes helyzetbe lecövekelni. rendszeres kizökkentő élethelyzetekkel kell szembenézni.
Szaturnusz az Ikrekben: a párkapcsolat teljessége
1971. júliusa és 1972. január közepe között, illetve 1972. februárjától 1973. július végéig, és 1974. január-április 20. között bolygónk az Ikrekben kavargott. És kinyílt a világ! Ez a Szaturnusz már korántsem a saját korlátainak támaszkodva koktélt szürcsölgetve bámulja a naplementét, hanem kifejezetten aktív és extrovertált. Tudatosan épít kapcsolatokat, azokban felelősséget is vállal. Könnyebben ismerkedik, elsősorban hasonló tudású/szakmájú/intelligenciájú társat keres. Fontos a kapcsolataiban a kommunikáció és annak felismerése, hogy azért mégiscsak korlátaink vannak. Az Ikrek Szaturnusz-tulajdonosok sok-sok kapcsolaton keresztül találják meg az igazi helyüket egy komoly kapcsolatban, nem spórolható meg a kísérletezgetés. Sok kapcsolat, sok döccenő. Arra viszont oda kell figyelni, hogy ne mindig ugyanazok a leckék ismétlődjenek, legyen továbblépés, hibakorrekció. Általában jól méri fel a helyzeteket, ha pedig melléfogott lazábban mer továbbállni. Nincs kiszolgáltatva a kapcsolatnak, mert nem támaszt, hanem tanulást keres. A lecke azonban sokszor túl nehéznek bizonyul és elriasztja, ebből adódóan maradhatnak félbemaradt vállalásai, ami időről-időre visszaköszön.
Az Ikrek Szaturnusz leckéje a befejezés. Egyszerűnek tűnik, de nem árt gyakorolni. A kilépés nem ugyanezt jelenti. A tanulásnak akkor van vége, ha jól vizsgázunk, nem akkor, amikor eluntuk a tanulnivaló lapozgatását. Hét évente garantált a vizsga, ha pedig túl sok a dejavu a párkapcsolatban máris gyanakodhatunk.
Szaturnusz a Rákban: a párkapcsolati minta valódi múltja
A legzűrösebb helyzet, hiszen ebben a jegyben érzi magát legkényelmetlenebbül a Nagy Tanító. Az 1973 augusztusa és 1974. januárja között születettek továbbá az 1974. májusától novemberéig tartó időszakban, illetve a 1976. első félévében érkezettek örvendhetnek az alábbi helyzeteknek. Ebben a helyzetben valóban blokkol a Szaturnusz, nincs mit szépíteni. A legkeményebb tőle telhető hangsúllyal hívja fel a figyelmet arra, hogy: mindent a maga idejében (sok az elsietett és a halogatott kapcsolat), a családi szennyest ideje rendbe tenni (a szülötteknek szembe kell nézni kisebb-nagyobb elakadással, ami a saját útjukat is nehezíti) és muszáj a lelkünket is gondozni, ápolni a család felvállalása előtt. Nagy kihívások ezek, amelyeket senkinek sincs kedve önként felvállalni, ezért ezek a szülöttek általában drasztikusan szembesülnek valamiféle családi drámával, ami segít felismerni a teendőket. A „teher a család”-képlet sokféleképpen megjelenhet, ezt a terhet azonban nem letenni, hanem átalakítani kell. Ha leteszed, utánad megy. Megjelenik a felelősségvállalás kérdése is, ami jelenthet sok gyereket és nehezen érkező gyerek is, mindkét helyzet nagy megoldandó feladat.
A Rák Szaturnusz leckéje: a családi múlt feloldása. A Rák hátrafelé megy, a Szaturnusz hátrafelé tekint, evidens, hogy a múltban kell a jelenlegi kapcsolati problémáink gyökerét keresni. Bármely módszer eredményes, ami gyógyít is, nemcsak feltár. Ugyancsak feladat az érzések, fájdalmak elengedése, felszabadítása, ami szintén a múltat teszi a fókuszba. Családi blokk a láthatáron.
Szaturnusz az Oroszlánban: a párkapcsolat ereje és egyensúlya
E jegyben a Szaturnusz 1975. októberétől 1976. januárjáig, majd pedig 1976. júniusától 1977. november közepéig, illetve 1978. január és július között tartózkodott. Az Oroszlán Szaturnusz a sértett király analógiáit hordozza, de hasonlatos Lázár Ervin fájós fogú oroszlánjához is. Kapcsolati szempontból mindent annak rendel alá, hogy irányíthasson, ehhez nem erőszakos, vagy feltűnő eszközöket használ, hanem inkább érzelmi trükköket (díjazás, fegyelmezés mint az iskolában). De kezdjük az ismerkedésnél: egyszerre van jelen benne a félénkség-önbizalomhiány és a magabiztos céltudatosság. A céljában („behálózom X.Y.-t”) tántoríthatatlan csak épp önmagában nem bízik. Ezért gyakorta szinten alul ismerkedik, mert a kudarc végképp nem fér bele az önképbe. A párkapcsolat alatt pedig állandóan napirenden tartja a ki viseli a nadrágot-témát. Azért ez nem feltétlenül rossz a másik félnek sem, hiszen ha egy fejlett személyiségről van szó, akkor úgy irányítja a kapcsolatot, hogy az mindenkinek jó legyen. Nem az önzés a vezetés célja, hanem annak átélése, hogy JÓ vagyok. Sok bíztatást és megerősítést kíván és még így is hosszú az út az önbizalomig, a felelősség fogalmának mélyebb megismeréséig.
Az Oroszlán Szaturnusz leckéje abban áll, hogy meglássa a kapcsolatban azokat a helyzeteket, amikor előny az egyenrangúság és el merje ereszteni a kormányrudat úgy, hogy ne sérüljön az önértékelése. Bármiféle szívprobléma előfordulhat akkor, ha az érzelmek áramlása az irigység, féltékenység csapdájába esik, a gyógyír az önzetlenség, akár a rászorulókon való rendszeres segítés által.
Szaturnusz a Szűzben: a párkapcsolat hétköznapjai
Ismét földi jegyben halad a karma bolygó 1977. november közepe és 1978. január eleje között, valamint 1978. július végétől 1980. szeptember 21-ig. E jegyben az előzőekhez képest stabilabb, kiegyensúlyozottabb, meglepetésektől mentesebb a működése. A Szűz Szaturnusszal születetteknél precízebb embert el sem lehetne képzelni. A kapcsolatra levetítve azzal szembesülünk, hogy az ismerkedés egy előre jól eltervezett pályán mozog, kilengések, spontán ötletek kíméljenek! Illetőleg én lehetek spontán, de más ne legyen az. Magas a mérce, szigorúak az elvárások és pengeéles a kritika. Logikus érvrendszeren keresztül hajlamos magát távol tartani és lebeszélni szinte mindenkiről, mígnem úgy érzi mindjárt lemarad az egészről, no ekkor váratlanul felvállal valakit. Ja, itt inkább a tervszerűség dominál, nem az érzések. A kapcsolat is célok mentén halad, együtt küzdünk, dolgozunk, a véletlenek teljes kizárásával. Kitartó, csak ha már totális kudarc a kapcsolat, akkor vált. Inkább dolgozik a jobbításán, mint kiszálljon belőle. Akkor értékeli igazán a társát, ha ő is beletesz mindent, látja rajta a teljesítést. Szerény, külsőségektől mentes dolgok párkapcsolati hétköznapok, mert ilyen az Élet, legalábbis a Szűz Szaturnusz számára.
A Szűz Szaturnusz leckéje az elfogadás: nincsenek tökéletes helyzetek/emberek, boldognak lehet lenni kevesebb munkával és több megértéssel is. A kapcsolat nem munkatábor és nem is elitképző, nem kell fejleszteni a másikat, együtt kell fejlődni a helyzetek alakulásának függvényében. Van, amikor egyszerűbb tervek nélkül haladni, mint a tervekhez görcsösen ragaszkodva egymást hibáztatni.
Tetszett? Akkor dobj egy lájkot! 😉
Szia!
Érdeklődnék, hogy hogy áll a Szaturnusz a többi jegyben? Nekem és páromnak is a nyilasban van, így az nagyon érdekelne engem! Előre is köszönöm, ha lesz olyan cikk (mondjuk enne a folytatása), amiben benne lesz… főleg hogy most októbertől elég jelentős hatással lesz ránk.
Szép napot!
Üdv, Szityi
Szityi,
a Skorpióba átlépő Szaturnuszról itt olvashatsz bővebben (ez a legfrissebb bejegyzés a blogon):
http://kulcsaparkapcsolathoz.hu/onismeret/szaturnusz-a-skorpioban