Hogy melyik év melyik bolygó szimbolikáját tükrözi, azt a káldeusok foglalták rendszerbe a nyugati asztrológia megszületésekor. A számítás alapjairól tavaly írtam (itt).

2011 a Vénusz éve volt, de nyilván ettől még nem törlődött a szingli-fogalom a világ szótárából, sőt a társkereső portálok és -irodák sem mentek mind csődbe. Szóval a szerelem a levegőben volt, de nem mindenki szippantott elég mélyet.  🙂 A szaturnuszi humor azt igyekszik kisarkítani, hogy az aktuális „ügyeletes” bolygók analógiái önmagukban és minadnnyiunknál nem oldanak meg semmit.  Idén pont annyira érezzük majd meg a Merkúr erejét, mint amennyire a Vénuszét észre vettük. Illetve majdnem.

Kire hogyan hat?

A merkúri emberek (Ikrek és Szűz-érdekeltségűek) számíthatnak leginkább arra, hogy az alább felsorolt hatásokkal találkoznak majd. Szintén számíthat erős merkúri behatásokra az, akinek az aszcendensén vagy deszcendensén üldögél ez a planéta. De mivel senki nem él burokban, mindenki más is „kap a Merkúrból”,  méghozzá azon az életterületen, ahol:

–          a horoszkópjában ez a bolygó áll

–          ahol a Szűz és Ikrek jegyek uralják a személyes születési képletet.

Tehát mindenki berezonál, csak eltérő erőséggel és gyakorisággal. De semmi pánik, a Merkúr kevésbé erős, mint akár a Vénusz, akár a többi bolygótárs. Inkább csínytevésekre, játékosságra, furfangra és kisebb átrendeződésre kell számítani „munkája” során. Arról nem is beszélve, hogy idén a gondolkodásé, a fejé lesz a főszerep. Picit könnyebb a fejünkkel benne lenni a helyzetekben, mint a szívünkkel-lelkünkkel…Átgondolni, összerakni, elemezni a helyzeteket egyszerűbb, mint átélni. Ebből a szempontból mindenképp könnyebb év elébe nézünk.

Mi várható?

Ami jegyektől függetlenül feladat idén, az a Merkúr analógiái mentén a szellem, a szív és az anyagi gondolkodás összekapcsolása. Integratív szemléletre van szükség, nemcsak az egyes kategóriákat külön szemlélve, hanem együttesen átgondolva, ráadásul semlegesen döntésre jutni. Fontos a tapasztalat, hiszen ez minden szinten hat ránk; fontos a tudás, hiszen ebből merítkezve kap a tapasztalat új irányt; és lényeges a változás, a mozgásban lét, a rugalmasság is, hiszen a gondolatok nem állnak le, mindig sodrásban vagyunk. Leghitelesebb üzenete ennek az évnek, hogy tudjuk magunkat gyereknek érezni: ártatlannak, naivnak, kíváncsinak, mozgékonynak, tudásszomjasnak, játékosnak. Nyilván nem minden nap van erre mód, de időről-időre emlékeztessük magunka erre mondjuk a noteszunkban vagy a hűtőajtón elhelyezett cetli segítségével: „Megismerem, kipróbálom magam, élek a kreativitásommal, új ismereteket és tapasztalatokat szerzek, amikor csak lehet.”

kép:goldendragonorder

A Merkúr szimbóluma az anyagon (kereszt) keresztül a szellemi úton át (kör) a lélekig (fekvő félhold) vezető kalandot mutatja be. Mindhárom minőség jelen van, nincs közöttük dominancia: mindenből egy kicsi, az „is-is” igazsága érvényesül. Figyeljük meg majd, hányféle párhuzammal találkozunk ebben az évben. Még a kapcsolatok terén is… Nehéz lesz szilárdan állást foglalni bármilyen kérdésben. Inkább az áramlásban létet kell gyakorolnunk. (Hasznos olvasmány Csíkszentmihályi Mihály Flow c. műve.)

A világban azt tapasztalhatjuk majd, hogy felerősödik a kommunikáció jelentősége és a szavak mögött elenyészik a tettek szerepe…Még inkább teret nyernek a közösségi oldalak, mindenkiben növekszik a kapcsolatteremtési kedv, a tanulási vágy is növekszik. (És sajnos a félművelt kóklerek, megmondó emberek felszínes tudása is sokkal többekhez jut el, mint eddig bármikor mostanában.) A megbízhatatlanságra nem árt odafigyelni és körültekintően kell választani üzleti partnert, tanárt, tanácsadót és beszélgetőtársat, mert az információátadás torzulhat. Eltávolodik egymástól a valódi érték és a „csomagolás”: jóval több a reklám az áruk, szolgáltatások mögött, mint a beltartalom. Persze nem mindenki esik ebbe a hibába, de idén nagyon körültekintőnek kell lenni.

Kinek mi jut?

A következő útmutatóból megtudhatod, hogy mire számíthatsz aszerint, hogy melyik jegyben áll a Merkúr bolygó a személyes horoszkópodban. A bolygó jelét a képen láthatod, itt pedig megnézheted a születési adataid megadása után, hogy melyik jegy leírását kell elolvasnod.

KOS 2012: a változások éve. Bármilyen életterületen sikeresen alakíthatod át a körülményeidet. Két dolgot tarts szem előtt: lépésenként, tervszerűen haladj és vállald be a kényelmetlennek tűnő megoldásokat is, mert hosszútávon ez hoz jobb eredményt. Kezdd az átalakulást kívül és juss el a személyiségedet érintő változásokig. Vedd célba először a hivatásodat, aztán a kapcsolataidat, végül önmagad. Legyél objektív, ha önmagad változásait kell elemezned. Nyugi, egy éved van rá…

BIKA 2012: a megbékélés éve. Az első félévben helyezd a hangsúlyt arra, hogy rendezd a vitás, peres, haragos és feszült helyzeteidet. Mindet. Itt a megbékélés ideje, nyárra meg kell bocsátanod mindenkinek, hogy jóleső belső nyugalommal tudj végignézni a kapcsolataidon. Az év második része sem kis lecke: szeresd meg magad, fogadd el magad teljesen, kívül-belül. Fejleszd az igazságérzetedet és vonj magad köré védőburkot szeretetből. A biztonságérzetedhez így már nem kell több kellék…

IKREK 2012: az új lendület éve. Dúskálsz a lehetőségekben, ezért legyen célod, ami vezet a döntéseidben. Érdemes régóta dédelgetett álmokat megvalósítani most, akár merész terveket is kivitelezni: új állás, költözés, házasság. A programokban nem lesz hiány, ezért időnként adj szabadidőt a fejednek is: aludj többet. A baráti viszonyaid is átalakulnak, sok új szál alakul ki. Mindenkire viszont nem lesz időd, ezért kénytelen leszel felülvizsgálni a kapcsolatidat.

RÁK 2012: a lezárás éve. Halogatásnak többé nincs helye, minden lehámlik rólad, amire már nincs szükséged. Lesznek fájdalmas és örömteli elmúlások is. Segítsd a folyamatokat azzal, hogy te magad is megszabadulsz a feleslegesnek ítélt dolgaidtól fizikailag és lelkileg egyaránt: fogyókúra, tisztítókúra, selejtezés a szekrényekben, a függőségeid elengedése. Minden letett teher felszabadultabbá és boldogabbá tesz. Minden továbbcipelt súlytól szomorúbbá és fáradtabbá válsz. Te döntesz!

OROSZLÁN 2012: a meglepő fordulatok éve Újévi fogadalomként legjobb, ha azt fogadod meg, hogy nem teszel semmit, viszont elfogadod mások segítő szándékú megoldásait. Menni fog? Nem te irányítod az eseményeket, és ez nem is fog változni az év során. Ha mégsem akarsz az események után kullogni, akkor meg kell tanulnod mások fejével gondolkodni és empatikusan kommunikálni. Sok múlik azon, hogy mennyire gyorsan és mennyire pozitívan reagálsz. Ez az év a nyitottságodat teszteli.

SZŰZ 2012: a megszilárdulás éve. Mi szilárdul meg? Mindaz, amire most igent tudsz mondani. A döntések, a tettek ideje jött el, elméletben már jó vagy, most irány a kivitelezés. Használd a megszerzett tudásodat, a tapasztalataidat és a kapcsolataidat is, hozz önmagad számára önzőnek tűnő, ámde hasznos döntéseket elsősorban a párkapcsolati témában. Állj ki magadért, kommunikálj bátran. Ne csak a helyzeteidet, az önbizalmadat is szilárdítsd meg. Könnyebben fog menni, mint eddig.

MÉRLEG 2012: a varázslat éve. Merkúr-Hermész nemcsak a racionális tudás, de a titkos tanok beavatottja is. Használd ki az évet arra, hogy a bölcsességedet gyarapítsd: olyan tudást szerezz, ami nemcsak a fejedet érinti, de alakít is. Olvass, járj előadásokra, ismerkedj különleges emberekkel. Fedezz fel számodra eddig ismeretlen területeket és utazz távoli vidékekre. Kerülj közelebb önmagadhoz úgy, hogy nem nyaggatod magad önismerettel, hanem élményeket gyűjtesz önmagadról.

SKORPIÓ 2012: az erő éve. Nem mintha eddig gyenge lettél volna, de most kifejezetten koncentrálhatsz a nagy és erőt próbáló feladataidra. Fogj gyökeres átalakításba bármely téren. Tarts több vasat a tűzbe, bírni fogod a tempót. Találj olyan helyzetet, ahol másokat is lelkesíthetsz és megoszthatod a lendületed. Vállalj olyan feladatokat, ahol a segítségen van a hangsúly pl. önkéntesség. Minden másokért tett lépés két lépéssel visz közelebb a saját céljaidhoz. Tényleg.

NYILAS 2012: a hullámzás éve. Minden mozgásban, még az is, amit inkább szeretnél nyugalomban tudni. A hangulatodon át a biztosnak ítélt helyzetekig minden berezonál. Lehet, hogy ez még neked is egy kicsit sok(k) lesz. Tudatosan teremts nyugalmat magad körül, amikor csak tudod, vedd magad körül csenddel. Táplálkozz minél húsmentesebben, gondolkodj minél sallangmentesebben. Válogasd meg a szavaidat, a tetteidet, a feladataidat, a reakcióidat. Így minimalizáld a konfliktushelyzeteidet.

BAK 2012: az átalakulás éve. Lezárás és újrakezdés, ezt tartogatja a számodra 2012. Minden elvarratlan szál megoldódik. Magától. Persze nem feltétlenül úgy, ahogy te várod. El kell fogadnod, hogy nagy döntéseket idén nem hozhatsz. Azt is el kell fogadnod, hogy minden lezárás egy új kezdetet indít, és csak olyan folyamat indul, ami téged szolgál. Nézd végig, miben kellene változnod, írd össze, miben kérsz segítséget ehhez. Nem fog késlekedni a megoldás, légy nyitott a támogatásra.

VÍZÖNTŐ 2012: a nyugalom éve. Akár jó hír is lehetne az, hogy végre jön egy kis nyugalom. Ámde inkább stagnálást, megakadást fogsz látni, mint lazítást. A lassulás és megállás épp azért vesz körül, hogy ellazulhass, pihenj végre. A kapcsolataidat értékeld át, és csak azokra fordíts figyelmet, akik valóban fontosak neked, így máris egy csomó energiát megspórolhatsz. Tegyél ugyanígy a programjaiddal. Legyél visszahúzódóbb, ez most nem a nagy tettek ideje. Tervezgess és várj.

HALAK 2012: a megvalósítás éve. Nagyon felpörögnek körülötted az események, úgy érzed, minden nap rengeteg újdonsággal kell szembenézned, és sok-sok döntést kell meghoznod. Régóta halogatott elképzelések valósulhatnak most meg hirtelen, ha ráérzel a lehetőségeidre. Sokat kell dolgoznod és sokat fogsz tanulni is. Mindig azt a megoldást válaszd, amelyik a legtöbb kihívást tartogatja. Végre egy év, ami kimozdít, feltölt és előre visz! Légy nagyon nyitott, kezdeményező, vágj bele bátran!

2012-ből a  java még hátra van, csak lazán, játékosan, okosan. Merkúrosan! Rám idén is számíthatsz. 🙂

Tetszett? Dobj egy lájkot! 😉