Horoszkóp másképpA közismert személyes horoszkópon kívül létező további horoszkópokat bemutató sorozat vadonatúj részét olvasod…
A személyes év a spirituális szemlélet szerint a születésnapon kezdődik. (Január elején tehát csak az épp ekkor születtek számíthatnak új kezdetre, mindenki más várjon a szülinapjáig.) Minden személyes év új lehetőségeket, kezdeteket és lezárásokat tartogat. Hogy pontosan milyen tendenciákra számíthatsz az adott évedben, azt az ún. szolár horoszkóp mutatja meg. Ez a horoszkóp az alaphoroszkóp dinamikus rokona: kifejtése az alapképlettel együtt, arra rávetítve történik. Ahány éves vagy, annyi szolár horoszkópod volt, minden évben új állítható fel, amely egy évig ad útmutatást, majd átadja helyét az új éved új szolárjának.  Van tehát egy alap horoszkópod és vannak éves iránymutatást adó horoszkópjaid is (sőt havi horoszkóp is létezik a Hold ritmusa szerint, de erről majd máskor), amelyek szintén személyes horoszkópok, ugyanis abban az időpillanatban keletkeznek, amikor a Nap az ekliptikán pontosan ugyanazon a helyen halad át, ahol a születésed pillanatában állt. Ilyen egy évben egyszer fordul elő. A szolár horoszkóp minden születésnapodon felállítható. Akár évekre előre is. És itt jön a kérdés, hogy akkor a most születő gyerek számára évtizedekre előre felállított éves előrejelzésekből megtudható, hogy mi fog vele történni 10-20-70 év múlva? Hiszen a az éves horoszkópok előre felvázolhatók, a bolygók helyzete pedig fix marad akármi történik is az évek során az életünkben… Szóval minden előre le van játszva, mi meg csak itt bohóckodunk bolygókat elemezgetve és bízva Valamiben?

A helyzet árnyaltabb. Igen, akár minden évre előre el lehet készíteni ezeket az éves előrejelző horoszkópokat és akár már most neki lehetne állni a 20 évvel öregebb önmagunk vizsgálatának. Mert a szolár horoszkóp fényszögei, bolygóállásai nem fognak változni, bármi is történjék velünk az évek során. A bolygók helyzete előre kiszámítható függetlenül attól, hogy a merre halad az életünk. Ezek statikus tényezők, mint ahogy a viszonyítási alap, a születési képlet is az.
Ha a horoszkópábra fix és mozdulatlan a kibontakozástól (boldogságtól) vagy megrekettségtől függetlenül, akkor mi a változó elem…?

 

A horizontális és vertikális mozgástér

Ami ritmust, dinamikát ad a Sorsunknak, az a szabad akarat, a fejlődés és a horoszkóp meghaladásának lehetősége és képessége. Mert ez épp úgy fennáll mindenkinél, mint a bolygók helyzete adott időpillanatban. Minden bolygó csupán egy analógia, egy szimbólum, egy jelzőrendszer, amivel sokféleképpen kerülhetünk kapcsolatba. Nincsenek fix szintek, konkrét definíciók (bármennyire is erőltetik ezt rád a bizonytalanságodat kihasználva), ezért a haladás mindenki előtt nyitva áll. A Mars pl. lehet nyers erő, agresszió, baleset, tűz, de jelezhet aktivitást, megvalósulást,lendületet, vállalkozó kedvet is aszerint, hogy a „tulajdonosa” épp hol tart az életében. Ha pedig ez így van, akkor a fejlődés iránya, tempója ad értelmet a szolár horoszkópnak, ami viszont előre nem látszik: ahogy ma döntesz, az lesz hatással rád jövőre, tíz-húsz év múlva. És bár igaz, hogy az ábra változatlan, a belőle kihozható lehetőségeidet csak akkor tudod meglátni és megérteni, ha már aktuálissá vált számodra, azaz elkezdődik az adott ábra szerinti éved. A vertikális mozgástér tehát a fejlődésed: mit hozol ki magadból és a lehetőségeidből, honnan indulsz neki az új évnek, mennyire haladtad meg a horoszkópodat. Nincsenek egyértelmű és évekre garantáltan előre látható értelmezések, mert te vagy az értelmezési lehetőségek kulcsa a pillanatnyi érettségednek megfelelően.
Van értelme előre kutakodni? Nem sok, mert úgy jársz, mint aki bevásárol a főzéshez, de receptje még nincs, és így nem állnak össze a hozzávalók fogyasztható valamivé. Azon persze el lehet töprengeni, hogy miért pont azokat a hozzávalókat vetted meg, miért pont azokkal a fényszögekkel, bolygóhelyzetekkel kell szembesülnöd majd, de amíg nem tudod mi sül ki belőle, addig semmi értelme sincs elmélkedni rajta. A magam részéről legfeljebb egy évre előre elemzek szolárt, az ötéves terveid felvázolását tehát ne tőlem várd. 😉

A másik fontos szolár-módosító „trükk”, amelyet a sztárok (tényleg!) szívesen alkalmaznak: utazz el a születésnapodon (jó messzire), és akkor más életterületen élheted meg az esetleges nehéz konstellációkat. Meg lehet nézni, hogy melyik város hordoz előnyösebb, vagy kevésbé előnyös aszcendens viszonyokat a szolárban, így egy utazással átírhatod, önmagadra szabhatod a Sorsod –na persze csak némiképp-. Abban lehet variálni, hogy melyik területen éld az aktuális éves leckédet – pl. hol szenveded el a veszteséget (pénzügyileg vagy párkapcsolatilag stb.), ha ilyesmire lenne kilátás-, de arra már nincs mozgásér, hogy kivond magad a hatás alól teljes mértékben. Ez a horizontális megoldási lehetőség vállalkozó kedvűek számára.
Utazhatsz tehát ténylegesen (földrajzilag), vagy a változásaid által (befelé).

Ha horoszkópelemzést kérsz tőlem, akkor természetesen bármikor jössz is a születésnapod időpontjához képest mindig előre nézünk kb. egy évet. Azért jó, ha lebeg valamiféle elképzelés, cél a szemed előtt a közeljövőt illetően, nem? 😉