elvarasokA horoszkóp nyolcas háza mindig szállít számomra felfedeznivaló témákat, bár már sokat foglalkoztunk vele (itt is). Ez a ház mutatja többek között azt, hogy mik a külvilág elvárásai, a vele szemben lévő kettes ház pedig azt jelzi, hogy nekünk magunknak az életben milyen erős, határozott vagy éppen kételyekkel teli stb. ambícióink vannak.

 

Haladóknak: a nyolcas ház azért a külső elvárások mutatója, mert ez a ház a hetes ház második háza, azaz a hetes ház (külvilág) elképzeléseinek, alkotóerejének (második házas téma) területe.

 

Hogy hogyan reagálunk a külvilág késztetéseire láthatóvá válik, ha összehasonlítjuk a két ház bolygóinak viszonyát. Elsősorban a házak urait vesszük figyelembe, majd jöhetnek a házban álló bolygók. Ha a házakban állnak bolygók, azok gyakorta szemben is állnak egymással, tehát látszik, hogy állandó harc folyik húzd meg, ereszd meg-módjára a megfelelés és az önmegvalósítás között.

A saját horoszkópomban igen erős a nyolcas ház befolyása, az ura az aszcendensemen áll és kvadráttal kapcsolódik a születési uralkodómhoz és a kettes ház urához is. Ezt nevezem én „innen szép nyerni”-állásnak.

A fényszögek pontosan megmutatják a két terület együttműködési lehetőségeit, vagyis azt, hogy mennyire esik nehezünkre vagy éppen mennyire van ínyünkre a két szempontot összehangolni. A nehéz fényszögek feszültséget és nagy csatákat, a támogató fényszögek eleinte tanulási folyamatot, majd az önállósodás nagy lehetőségeit rejtik.

Ha markáns bolygók uralják vagy népesítik be e házakat, mindig kemény harcot kell vívnunk önmagunkért, ám a küzdelem kecsegtető eredménnyel: a kibontakozás érzésesével ajándékoz meg.

A Nap apai, a Hold anyai elvárásokat takar, amennyiben ezek a bolygók a nyolcas házba kerülnek. A befolyások alól igazán az életközép ad feloldozást (kitartó önmunka gyümölcseként).

Akinél nincs kapcsolatban a két ház, azok okosan képesek vegyíteni a saját elképzeléseiket mások tanácsaival, egyik végletbe sem gabalyodnak bele, és nem emészt fel energiát a sakkozás a két szempont között.

Párkapcsolati szempontból az a könnyebb, ha a nyolcas ház befolyása kisebb, mint a kettesé.

Néha elakadunk és nem találjuk a fonal végét, ami önmagunkhoz vezet el. Vannak olyan évek ugyanis, amikor az éves horoszkópban kifejezetten erős a kettes-nyolcas ház konfliktusa. Főleg azoknak furcsa élmény ezt megélni, akiknek alaphelyzetben jóban van ez a két házuk.

Ha tehát

  • érthetetlenül állunk önazonosságunk pillanatnyi állapota, vagy hiánya felett,
  • szeretnénk már kitörni mások mágikus bűvköréből és a saját utunkon elindulni végre,
  • jó lenne végre megérteni, hogy miért könnyebb másokra hallgatni, bár már volt belőle zsákutca,
  • vagy érdekelne, hogy miként indíthatod be most már tényleg a saját ambícióidat

Vedd szemügyre a kettes és nyolcas házadat! Ha egyedül nem megy szólj és segítek!