A Szaturnuszt nem nagyon szeretjük emlegetni a szerelemmel összefüggésben, pedig legalább olyan fontos alkotóeleme a szerelmi koktélunknak, bájitalunknak, mint a Vénusz vagy a Mars. Mert a dolgok végső kimeneteléről ő dönt, illetve mi persze, de sokat segít, ha tisztában vagyunk a karma-bolygó aktuális üzeneteivel.

December közepén a Szaturnusz átlépett a Nyilas jegyébe, és ezzel egy korszak lezárult illetve egy másik, 3 éves elindul. A bolygó tranzitjának jelentéséről ebben a cikkemben olvashatsz, most pedig a párkapcsolati összefüggésekkel foglalkozunk: mit üzen nekünk a Nyilas Szaturnusz, mit lenne jó tudatosítani? Annyit már most elárulhatok, hogy érzelmileg jóval felszabadultabb 3 év köszönt ránk, kisebb csalódás-veszélyekkel, lankásabb emocionális hullámokkal és lelkesebb, motiváltabb hozzáállással, akár társkereséséről akár kapcsolat-egyengetésről legyen szó!

love-560783_640

 

Az üzenet eszenciája : tiszta szívvel, bátran előre

 

Társkeresőknek: tudd, hogy mit (kit) akarsz és higgy benne, hogy megkapod!

Itt minden szó fontos! Nem elég szolidan reménykedni és vaktában keresgélni. Csak akkor lehetünk igazán sikeresek e téren, ha hittel, bizakodással, optimizmussal állunk neki a társkeresésnek. Azt is tudni kell, hogy minden elénk kerülő jelölt fontos tanítást ad, méghozzá olyat, amire épp akkor szükségünk van a továbblépéshez. Minden találkozás önmagunk meghaladására, a korlátaink túllépésére is tanít, emellett persze élvezeti értéke is lesz/lehet. Könnyebb lesz lelkesednünk, de vigyáznunk kell a mértékre: a rózsaszín szemüveg és a lila köd le fog szállni, ha elveszítjük a célunkat vagy a tudatosságunkat.

A Nyilas Szaturnusz arra ösztökél minket, hogy a hobbinknak, érdeklődési körünknek megfelelő helyszíneken ismerkedjünk, avagy a tanulást használjuk fel ürügyként: iratkozzunk be klubokba, tanfolyamokra, keressük a hasonló érdeklődésűek társaságát. Vagy utazzunk, társasággal.

Ebben a jegyben a Szaturnusz arra is képes, hogy a korábbi sebeket gyógyítsa, ha megtanultuk a leckét. Könnyebben leszünk képesek lezárni, és továbbmenni lelkesedéssel.

A korábbi évek gyakran nyomasztó-kényszeredett energiái után friss erőt érezhetünk a társkereséshez és abban is okkal bízhatunk, hogy kevésbé húsba vágó leckéket kapunk, illetve az önmarcangolási rátánk is limitálódik. Továbbá ex-ek felbukkanására is jóval kisebb az esély.

 

Kapcsolatban lévőknek: ragaszkodj az értékeidhez, változtass a hiedelmeiden!

Mintha őszintébb és nyitottabb szemmel tudnánk ránézni önmagunkra és az önértékelésünk is javulna, ami által a kapcsolati működésünk is felpörög. Könnyebb most elnézőbbnek, jófejebbnek, nagylelkűbbnek, kompromisszum készebbnek lenni. A következő évek oda fogják dobni a helyzetet az elköteleződésre, ha erre érett a kapcsolat, valahogy megjön a kedvünk a házassághoz. Ha pedig nem amellett vagyunk, aki építene minket, akkor nagyon is kupán vágó, elgondolkodtató jeleket kapunk. Egy darabig kibúvókat fogunk keresni, aztán magyarázatokat, végül megpróbálunk átalakulni. De mindez kevés lesz, meddő kísérlet. A Szaturnusz helyre teszi a dolgokat, szerencsére nem csak a külvilágban, hanem a fejünkben is: pontosabban fogjuk látni és igényelni, hogy kire lennénk jogosultak.

Ezekben az években képesek leszünk nagyon összecsiszolódni, szövetséget alkotni, mint pár. Nem a megpróbáltatások hoznak össze minket, hanem a közös célok: minél több értékes közös célt tudunk felmutatni, annál erősebbé tehetjük a kapcsolatot. Sokat tanulunk egymás elveiről, könnyebb lesz ezeket elfogadni. Kompromisszumkészebbek leszünk, ami jót tesz az együttműködésnek, és még arra is jó esély van, hogy a korábbi sérülések beforrnak, a konfliktus-ráncok kisimulnak.A következő három év lehet a nagy vállalások ideje is: családalapítás, emigráció, gyökeres életmód-váltás (mondjuk városból faluba), ami új horizontot nyithat meg a kapcsolat egén. Ha jól gazdálkodunk vele, hajlandóak vagyon tanulni és nyitottak tudunk maradni, akkor kifejezetten egy építő-korszak vár majd ránk.

silhouette-437967_640

Hogyan időzítsünk?

Lássuk időszaki bontásban egy évre előre mikor mit támogat a Szaturnusz!

Decembertől március közepéig: belekóstolunk

Most épp azt éljük, hogy „könnyebb”, nincs annyi nyűg. Illetve van, de kevésbé látjuk annak. Ebben a három hónapban levegőt vehetünk és kiengedhetjük a gőzt. Dőljünk hátra.

 

Március közepétől július végéig

A bolygó hátrálni kezd, visszaköszönnek a dolgok. Főleg júliusban, ekkor a 2014 decemberében el nem varrt szálak. Ez egy nehezebb, nehézkesebb időszaknak ígérkezik, jobban össze kell szednünk magunkat és mindig szem előtt kell tartani a céljainkat: miért vagyok vele, miért őt választottam vagy miért is szeretnék társat. De őszintén. Könnyű lesz elhamarkodott döntéseket hozni, és mindig előre menekülnénk a helyzetekből, ami jelen esetben új kapcsolatot jelent. Pedig az időszak mottója: türelem rózsát terem! Miután a józan eszünk nem mindig lesz kéznél, ne ebben az időszakban kössünk házasságot, erre az év második fele sokkal megfelelőbb.

 

Június végétől az év végéig

Szilárdabbnak, eltökéltebbnek és fellelkesültebbnek fogjuk érezni magunkat. Naivabbak is leszünk, de ez jól áll. Ez lesz az igazi „tiszta szíves” időszak, amikor esélyt adva, bátran, felvállalósan, küzdősen tudunk porondra lépni akár társkeresőként, akár egy kapcsolat színpadán. Egyszerűen jól érezzük magunkat, mert úgy véljük, megtanultuk a leckéket, jó munkát végeztünk és joggal várhatjuk az eredményeket. Hogy ki milyen jutalomra számíthat, azt a személyes horoszkóp mutatja, de annyi biztos, hogy ránk fog férni, hogy végre kilássunk a korlátaink mögül, távlatokban gondolkodjunk egy kapcsolatban és fel merjük vállalni az elveinket!

„tetszett, dobok 1 lájkot”

„szuper vagy, köszi!” 🙂