Több jó hírem is van, ami a közeljövőt illeti. December 21-én kezdődött a szellemi év és –legalábbis Budapesten- ez egy nagyon szeles, de verőfényes nap volt, ami arra enged következtetni, hogy szellemi áramlatokban és tiszta gondolatokban bővelkedhetünk az év során. A tradíció szerint, ha decemberben villámlik és dörög, akkor bőség várható, márpedig 20-dikán ez történt. 2015 a Jupiter éve, méghozzá az Oroszlán Jupiteré, tehát egészen nagy kibontakozási lehetőségek adódhatnak (a Jupiter évéről részletesebben a jövő héten olvashatsz itt). Mindezeken felül pedig itt a mai főszereplőnk a Nyilas Szaturnusz, amely kiszabadult a Skorpió szorításából, és lendületes haladásba kezd. Új hároméves korszak kezdődik a Szaturnusz Nyilasbéli utazásával, utazzunk mi is vele! Az általános tendenciák követeznek, a párkapcsolatiak később.

 

A Nyilas Szaturnusz üzenete

 

A Szaturnusz a mai ember horoszkópjában fontosabb, mint a Nap, ezért mindig érdekes korszakváltás ígér, ha ez a bolygó jegyet vált. A Nyilas jegyében a Szaturnusz 3 éven tartózkodik majd, és itt a feladatok, sors, karma bolygója hittel itatódik át. Megfontolt, visszafogott karakterét optimizmus és bizakodás hatja át, kedve támad a felelősségvállalásra, lát motivációt az elköteleződésre. A Hagyomány szerint ugyan nem érzi jól magát ebben a jegyben, mert épp ellentétes jellemzőket képvisel, de véleményem szerint ez azt is jelenti –miként a párkapcsolatban is-, hogy áthangolják egymást, tanulnak egymástól és így lesznek többek, nevezetesen a Szaturnusznak szélesedik a látószöge, intuícióval gazdagodik a látásmódja, lelkesedéssel telítődik a kitartása, és a célok kiválasztásában is szerepet kap a fej mellett a szív is. Úgy gondolom ennek fényében élni és cselekedni inkább előny, mint hátrány.

Persze rajtunk múlik, hogy az árnyoldalt választjuk-e, tud a Szaturnusz a Nyilasban gőgös, sznob, elmélet-hajszoló, lusta, demagóg és szószátyár is lenni minden értelmesebb és értékesebb akció nélkül. Aki gondolat-zsúfolódásban szenved, vagy eddig is túl sokat agyalt, az még több ideológiát és távoli tervet gyárthat becsapva ezzel önmagát. Ez a helyzet a politikusoknak nagyon kedvez, pláne egy Nyilas országban, de a politikáról ennyi bőven elég is itt.

 

Mit vehetünk észre, tapasztalhatunk hamarosan?

 

Bár az igazi áttörés csak szeptemberben következik be, mert addig a Szaturnusz –rövid nekifutás után- februártól hátrálni kezd és visszatántorog a Skorpió jegyébe június közepe és szeptember közepe között, ősztől azonban valóban jön a tudatosodás korszaka. A következő hónapokban azt élhetjük meg, hogy bár még félve, ragaszkodva a megszokott sémáinkhoz, mégha feszítőek is a korlátok (ezt jelzi a 3 hónapos hátrálás), már bővebb távlatokat, személyes perspektívákat, magasabb rendű célokat keresünk, ezekre áhítozunk. Szeptemberig a tervezés időszaka van itt, utána pedig a lendületese megvalósításé. Igényünk van előre nézni, célokat kitalálni magunknak és hinni is bennük, bárki bármit gondol. Beindul a józan ésszel megfűszerezett fantázia, ami nem légvárakat épít, hanem testre szabott elképzeléseket szállít, mégha kell is hozzájuk egy nagy adag optimizmus és egy csipetnyi kurázsi. Ki akarunk szakadni a panaszkodás, lemondás, önsanyargatás fogságából, és egy szabadabb, rugalmasabb keretek között élhető életet vizionálunk magunknak. Igen, ez még csak vízió, de az az első és kihagyhatatlan lépés a Valóság felé! Az időszak mottója: VAN KÉPÜNK HOZZÁ! Azaz el tudjuk képzelni, látjuk, hova szeretnénk jutni még akkor is, ha másoknak ez nem tetszik. Az az ő dolguk. A miénk pedig az, hogy legyen józan víziónk, az életünk minden területére.

 

 landscape-54998_640

 

A Nyilas Szaturnusz felsőbb szintje

 

A Nyilas Szaturnusz tudatosítani tanít: meglátni a lehetőségeket, azokat összehangolni a célokkal, kitartani az elképzelések mellett, mert rendületlenül hiszünk bennük. Ezek óriási kincsek, külön-külön is, nemhogy együtt! Most itt vannak és bárki számára hozzáférhetőek. Nem kell beiratkozni semmiféle iskolába (feltétlenül) és a TV-t sem kell bekapcsolni, nem kívülről jön a tudás.

Nagyon úgy tűnik, hogy aki nyitott rá, a következő három évben magasabb szintű tudás birtokába juthat, méghozzá szorgalmas gyakorlás, nyitottság és szintetizálási képesség érvén. Ezek a képességek megerősödhetnek bennünk, és a saját célokon túl az igazán elkötelezettek az emberiség közös jövője iránt is fokozottan érezhetnek felelősséget. Egy jobb világról álmodunk már rég óta, most lesz erőnk tenni is érte. Előtérbe kerülnek a humanitárius célok, a rászorultak támogatása és a hit mozgósítása is (mai nem egyenlő az egyházak térnyerésével, itt belső hitről van szó). A Szaturnusz arra tanít, hogy mindenki a maga hatókörében, ott azonban példaadóan és felelősségtudatosan munkálkodjon, nem kell mindenkinek nagyban gondolkodnia. A sok kicsi sokra megy-jelmondat nagyon is ráillik a Nyilas Szaturnusz korszakra.

 

Három év nagyon hosszú idő, és mielőtt a Szaturnusz átlép majd a Bak jegyébe, ideje lesz új mítoszokat is építeni, amit majd a Bak Szaturnusz integrál a mindennapi életbe.

Az új mítoszoknak mi is hősei lehetünk, ha a tudásunkat fejlesztjük, nemes célokat tűzünk ki, és nagylelkűen támogatunk másokat mindazzal –elsősorban motivációval-, ami nekünk adatott. Az új tudás itt van, csak észre kell venni. Bennünk születik meg, ha hagyjuk előbújni. Ne új kinyilatkoztatást várjunk, hanem belső motivációt, belső indíttatást. Tanuljunk, maradjunk kíváncsiak és merjünk látni egy minden szempontból jobb jövőt, amibe mások előrébb jutását is belekalkuláltuk. Ha ez megvan, az eszközök rendelkezésre fognak állni a megvalósításhoz. A következő három évben a nagy dolgok a kis dolgokon fognak múlni: ne a nagy durranást várjuk, akarjuk, hanem a tudásunkból kiindulva építkezzünk elkötelezetten, akkor az igazán nagy eredmény nem marad el.

Ugyanakkor a Szaturnusz tanításának is az üzenete, hogy a felelősséggel bánni kell tudni: jó célokat kell választani, mert afelé visz az Erő, amerre menni szeretnénk, még akkor is, ha az zsákutca.

 

Kinek mit jelent?

 

Mivel a Szaturnusz nagy és lassú bolygó, ezért elsősorban a személyes horoszkópon átvezető útvonala igazíthat el az egyéni tanításáról: amelyik házon áthalad a következő három évben, ott számíthatunk radikális tudatosításra, vadonatúj látószögekre és bizsergető célok megszületésére. Ez a terület tud átalakulni, „megszentelődni”, felfrissülni. Vannak azonban olyan általános tendenciák, amelyek kisebb-nagyobb mértékben mindenkire érvényesek, ezek következnek.

 

A tüzes jegyek (KOS, OROSZLÁN, NYILAS)

 

Ők profitálnak legtöbbet most, hiszen a bolygó komoly támogatást nyújt abban, hogy nagy feladatokat hajtsanak végre, rendezzék rendezetlen ügyeiket és okos döntéseket hozzanak. Bár az is igaz, hogy ezek a jegyek félnek leginkább a Szaturnusztól, mert utálják a lassúságot, alaposságot és vizsgáztatást. Nem lesz felhőtlen időszak, de utólag minden mozzanatának lehet majd örülni. Lehullanak a leplek a léthazugságokról és felszabadulnak az igazi elképzelések. Sokuk élete gyökeresen meg fog változni, mert közelebb kerülnek a saját céljaikhoz és a valódi önmagukhoz. Nagyon izgalmas három év vár rájuk, legyen minden mozzanata kaland, ne pedig bosszúság!

 

A levegő jegyek (IKREK, MÉRLEG, VÍZÖNTŐ)

 

A képzeletbeli dobogón ők a második helyezett: a Szaturnusz náluk óvatosabban takarít. Inkább korrigál, mint helyre rak, ám azt éppen jókor. Egy csomó furcsa, váratlan, de nagyon is helyén való terv-módosulás várható a következő három évben, leginkább az Ikreknek marad tátva a szája és érzi úgy, hogy már megint elvesztette a fonalat. De nagyon jól esőek ezek a nem várt irányváltások, mert csapdákat kerül ki az Élet általuk. Nagyon fontos, hogy legyenek tervek, minél konkrétabbak és minél komolyabbak. Lehetőleg három évre, akár karrierépítésről, akár magánéletről legyen szó: tudjuk, hogy hol és miben akarunk tudatosabbakká válni. Enélkül szétporlad a hajtóanyag és csak lebegünk az Életünk felett, ahelyett, hogy haladnánk.

 

 saturn-341379_640

 

A föld jegyek (BIKA, SZŰZ, BAK)

 

E három jegy akkor lesz sikeres, ha tud változtatni a szemléletmódon: képes elképzelni azt, ami még nincs, de jó lenne, ha lenne, és képes mindkét kezét (lábát) szabaddá tenni, elengedve belőle azt, amit annyira szorít. Most nem lehet szorítani semmit, a Nyilas szárnyalni tanít, ami nem mehet végbe a földbe, korlátokba kapaszkodva. Új attitüdöket kell megtanulni, ami a hitről szól: nem azt „hinni”, amit látunk vagy tudunk, hanem azt, amit meg szeretnénk teremteni. Az új utak a komfortzónán kívülre vezetnek! Az ismeretlenbe, a felfedezésre váróba. Elvesztegetett három év jön, ha mindent ugyanúgy szeretnénk folytatni, mert bevált és mert félelmetes másképp működni. Ha jönnek a veszteségek, akkor túl erős a ragaszkodás! És ez főleg szeptemberben tud fájdalmas lenni majd. Nyújtsuk ki az ujjainkat, fordítsuk felfelé a tenyerünket, engedjük ki a görcsöt a lábujjainkból. Legyünk befogadóak!

 

A víz jegy szülöttei (RÁK, SKORPIÓ, HALAK)

 

A víz jegyek eleget kaptak az elmúlt három évben, hideget-meleget, most a pihenés jön. Lassú építkezés. Semmi más nem kell hozzá, mint egy adag bátorság, a többi el van intézve, mert az előzőekben már a csírák elültetésre kerültek. Szemeket kinyitni, de nagyra, és meglátni a lehetőségeket! Aztán szépen nyugodtan megragadni őket és elképzelni, hogy hova visznek. És visznek! Elképesztő erővel, meglepő fordulatszámon! Ez egy olyan hullámvasút, amiben kevés a lejtmenet. A lejtmenet mindig csak akkor jön, ha elfelejtjük 1.) az igényeinket 2.) biztatni magunkat. Hát ne felejtsük el! Legyenek bölcs és bátor elhatározásaink, világmegváltó ötleteink. Most ennek ideje van itt. A dolgok végre kint is megtörténnek, nemcsak bent (mint idáig). Vizualizáljunk, imagináljunk, fessünk, álmodjunk sokat. Ezek a képek fognak szembe jönni a valóságban! És emellett tanuljunk valami olyasmit, amivel többek lehetünk, ami az értékeink kibontakoztatását szolgálja, amivel még inkább mások boldogulását is szolgálhatjuk. Így lesz teljes a harmonikus közérzet.

 Folyt. köv. hamarosan!

„ Megosztom, mert tetszett!”

” De jó fej vagy. Köszi!” 😉