Nagy nyári párkapcsolati horoszkóp 1.rész

Megjelenés: szerző: dátum: jún 21, 2017 téma: boldogság | 0 hozzászólás

Itt a nyár és itt a társkereső-, párkapcsolati horoszkóp is, amint az már tradíció nálunk, most kivételesen két részletben írom meg, az a rész július végéig ad iránymutatást minden csillagjegynek. Kezdem rögtön két jó hírrel: a Vénusz a Bikában tartózkodik a nyári napfordulókor vagyis a nyár kezdetén, ezért az egész nyárra jellemző a Bika vénusziság, hiszen ahogy a dolgok indulnak, az a hangulat hatja át az egész folyamatot. Természetesen a Vénusz aztán tovább áll, de a bikaság, mint alaphang vagy háttér energia elkísér minket egészen őszig, szeptember 21-ig.

A másik jó hír, hogy hátráló mozgással nem halad a Vénusz őszig, vagyis a múlt kevéssé lesz hangsúlyos az érzelmi életünkben, inkább az előremutató megoldások lesznek üdvösek az időszak folyamán.

A következő hónapokban a Vénusz a Bikából indulva a Szűz jegyéig jut, tehát tavaszi és nyári jegyekben fog tartózkodni. Így lesz bennünk egy alapvető életigenlés, pezsgés, kivirulási szándék, amely persze nem egy állandó hurráoptimizmust takar, inkább egy olyan energiaforrást, amihez visszatudunk nyúlni, ha sikerül elcsendesedni a rosszabb napjainkon. Az érzelmeinket a kiáradás jellemzi, adni szeretnénk és persze kapni is, figyelembe véve erősen a saját szempontjainkat.

 

VÉNUSZ a BIKÁBAN: szedjük össze a tálentumokat!

Július 4-ig az időszak arról szól, hogy a lehető legszebb, legüdébb, legcsábítóbb formánkat megtaláljuk. És megmutassuk! Hozzuk magunkat csúcsformába, szépüljünk. Gondoljuk végig, mik a tálentumaink a párkapcsolat terén és éljük meg őket. Ez fontos, mert ezzel alapozzuk meg a nyarunkat. Ha nincs ötleted, hogyan hasson át a vénuszi energia, itt találsz ihletet!

VÉNUSZ az IKREKBEN: kapcsolódni, szívvel

Az Ikrek Vénusz okos: mindenkivel szóba áll, de nem hagyja, hogy a rózsaszín köd elvakítsa. Keressük az ismerkedés, kapcsolati lehetőségeket ebben az időszakban –július végéig-, de ne most várjunk elárasztó érzéseket, mindet vivő szerelem-hullámot. Arra később még bőven adódik lehetőség! Most egy dolgunk van: ismerkedni! Vagy éppenséggel a meglévő kapcsolatba lezserséget, játékosságot vinni sok közös programmal, sok nagy beszélgetéssel, lazulós alkalmak a barátok társaságában. Ez bizony nem a nagy intim megélések ideje, de pont attól klassz, hogy nem kell semmin parázni.

Július 4-től 13-ig a Merkúr szextilnek köszönhetően különösen jó taktikusnak bizonyulunk, tudjuk, kinek mit mondjunk és mikor. Ami a szivünkön, az a szánkon és szívesen játszuk a sértődös-kiengesztelős játszmát, de ezt elég bájosan tesszük, senki nem ró meg érte. Ebben az időszakban szánhatjuk el magunkat bátor lépésekre pl. kezdeményezésre, kommunikáció felvételre. Ha így érezzük, hogy szükséges, tegyük meg! De mindig fogalmazzunk egyértelműen, mert a Neptun kvadrátja arra enged következtetni, hogy félreértenek bennünket. Legyünk határozottak és félreérthetetlenek. Július 14-én a legrosszabb a helyzet ebből a szempontból.

Július 16 és 20 között a Mérleg Jupiter jó fényszöge segíti az optimista, derűs, kedves, bohém énünk felszínre törését, Hát ne nagyon akadályozzuk, ha jót akarunk magunknak! 😉 Érezzük meg, hogy égi áldásban részesülünk, legyünk jó fejek és hagyjuk magunkat az égiek által támogatni a kapcsolat (sz)építésben.

Július 22 és 27 között a Szaturnusz szembenállása arra hívja fel a figyelmet, hogy a felelősségvállalás, a komolyság, a véglegesség-végzetesség is jelen kell hogy legyen. Ekkor komoly emberek, komoly problémák bukkanhatnak fel, amelyek sorsszerűnek mondhatók abban az értelemben, hogy rámutatnak keményen a hiányosságainkra a kapcsolatot illetően, illetőleg a kapcsolódási képsességeinket illetően. Jó lesz figyelni a jelekre, nem is tudjuk őket kikerülni.

Július utolsó napjai a Kos Uránusz pezsdítő-perzselő jelenlétében zajlanak. Főleg a július 30-dika különösen erős nap: igazán kedvünk van belemenni flörtökbe, kalandokba, ismeretlenbe, különlegesbe. Nem akarunk várni, MOST szeretnénk JÓL ÉREZNI magunkat, így csupa nagy betűvel. Ez a pár nap szóljon az élményekről! Tegyünk róla, hogy jusson belőle, ne a sült galambot várjuk. 😉 És ne vegyünk komolyan senkit és semmit. Utána úgyis a Rák Vénusz jóval cizelláltabb időszaka következik, amikor még ráérünk mély és elkötelezett helyzetekre gondolni, augusztustól már ez a korszak jön.

Hamarosan folytatom, dobj egy lájkot, ha érdekel! Köszi!

Leave a Reply