haragAz egyedüllét egyik hátránya, hogy mindenki segíteni akar:  szánakozik,  ötletel, készségesen (és kéretlenül) intézkedik vagy egyszerűen kinyilatkoztatja a tutit. Mindez kit ne borítanak ki, főként akkor, amikor a helyzet amúgy sem rózsás.

Ezeket a mondatokat mindannyian ismerjük, és ha a bosszankodáson túl jutva konstruktívan állunk hozzá még akár tanulhatunk is belőlük valamit. Ezt a valamit keressük meg most együtt,  jössz?

 

„Először magadat kell szeretned ahhoz, hogy mást is szeretni tudj.”

Ez az ál-ezoterikus jó tanács. Magunkkal jóban lenni sosem hátrány, de nem is a siker titka egyértelműen. Szeretni nem feltétlenül sikerül magunkat, elfogadni talán egyszerűbb lesz. Ha tudod, hogy mi az érték benned, lesz miben hinned, lesz mit megmutatni és lesz ami biztosan bevonzza a nagy Ő-t. Az értékeid az igazi vonzerőd, és hogy mik ezek, rámutat a horoszkópod!

 

„Ne is foglalkozz a társkereséssel, csak érezd jól magad!”

Van olyan időszakunk, amikor valóban nem érdemes a társkeresésre összpontosítani, mert aktuálisan más a feladat. Ilyenkor azt érezzük, hogy ez a téma semmi áron nem halad, bár már mindent megtettünk. Lehet, hogy évekig fennáll ez a helyzet. Az éves horoszkóp-előrejelzés rámutat, hogy minek van itt az ideje, mi az a téma, ami sikerre vihető. Az akadálypályák csak extrém sportolóknak valók, mondjuk olyanoknak, akiket a kudarc inspirál (a Bak, Skorpió személyiségtípusok ilyenek). A többiek jobb, ha tudakozódnak, hogy mi megy jól, és abba húznak bele.

 

„Ne görcsölj, mert úgyis akkor jön szembe a nagy ő, amikor nem is számítasz rá.”

Mondat-gyűjteményünk legműködőképesebb megállapítása. Tényleg így van: a félelmek, elvárások még soha senkinek semmiféle eredményt nem hoztak. Persze lehet, hogy abban bízunk, hogy majd nálunk másképp lesz, de ez amolyan széllel szemben-taktika. Az Élet nagy rendező és a legjobbat akarja nekünk, mégha ez sokszor erősen megkérdőjelezhető. Épp elég feladat nyitottan, kiváncsian, lazán várakozni, más „munka” nem szükséges. A nyitott és görcsmentes várakozás mikéntjét pedig egyedi relaxációs technikákkal tudjuk például megvalósítani, itt egy csokor ezekből.

„Én a te korodban már… ki fogsz futni az időből.”

Nem mindenkinek az a sorsa, hogy 30 évesen gyerekei, családja legyen. Van, aki későn érik és mégsem fut ki az időből, mert a saját idejéből senki sem tud kifutni. Hogy kinek mennyire késleltetett-akadályoztatott a családalapítás, azt a horoszkóp ötös háza mutatja meg. Ha valakinél ezen a területen nehézség mutatkozik, akkor ott bármiféle sürgetés hatástalan, viszont az akadálymentesítésen lehet dolgozni. Ez a helyzet kulcsa, nem az idő.

 

„Nem is értem miért vagy te még mindig egyedül, amikor minden rendben van veled.”

Ezt valóban általában nem szoktuk érteni. Az okok belül vannak, és nem látszanak (szerencsére). Komoly belső, önismereti munka kell ahhoz, hogy őszintén szembe tudjunk nézni azokkal a gátjainkkal, amelyek a felszín alatt sorra megvétózzák a kapcsolatainkat. Mert ilyenek biztosan vannak, ha sikertelen a társkeresés egy ideje. A horoszkóp segíthet rámutatni olyan összefüggésekre, amelyek még nem váltak tudatossá.

 

„Találtam neked valakit! Összehozlak egy ismerősömmel.”

Ezek a projektek vagy nagyon jól sülnek el, vagy nagyon rosszul. De általában a szervező részéről a lelkesedés elsöprő és visszautasíthatatlan ajánlattal áll elő. Ha az időzítés jó -lásd a második mondathoz fűzött megjegyzést-, akkor akár működhet is a társítás. A másik kritérium, hogy az összeillőség megvan-e, ezt pedig nem feltétlenül a kerítő tudja megállapítani, rá ugyanis nem hat az a bizonyos kémia, amit a Mars-Vénusz fényszögkapcsolatok tudnak jelezni.

 

„A neten ismerkedj, ott annyian vannak.”

A társkeresés pont az a műfaj, ahol a minőség dominál a mennyiség felett, hiszen nekünk csak egy valakire volna szükségünk, de ő legyen a jobbik fajtából. Az a tapasztalatom, hogy nem a helyszín dönti el, hogy hol lehet ismerkedni és hol nem. Sokkal inkább a belső igény a meghatározó és az, hogy időszakerű-e az én életemben most ez a téma. A belső igény alatt azt a zsigeri vágyat értem, amikor nem csak fejben döntöm el, hogy nekem valaki kéne, hanem teljes lényemmel vágyom egy társra. Ilyenkor jön, ha regisztráltunk a netre, ha nem.

 

„Ugye azért nem érzed magad magányosnak?”

Neeeeeem, dehogy, kiválóan érzem magam! Pedig tényleg miért is nem élünk az egyedüllét nyújtotta lehetőségekkel, ha már ezt a korszakot éljük? Minden képzés ide tartozik, ami örömet, társaságot, fejlődést és új kapcsolatokat is hozhat! Ki kell hoznunk még ebből a helyzetből is maximumot, így nem csak az időt ütjük el, hanem haladunk is. Mindaz, ami teljesebbé tesz bennünket nagyban hozzájárul a vonzerőnkhöz! Ideje a magányos érzéssel felhagyni és kitalálni valamit, ami izgalomba hoz, felvidít, erőt ad, kivirágoztat! Aztán sokkal nagyobb önbizalommal járunk-kelünk és nem a maradunk észrevétlenek.  Ez mindig működik! A horoszkópban a szerelem és a hobbi területe ugyanoda esik, azaz az egyikből nagyon is fakadhat a másik. Mindig is tetszett ez a szemlélet.

Számodra melyik a legkiborítóbb? Mondd el itt vagy a Facebook-on!