Távolodnak a nyár szép emlékei, kezdődnek a sötét, hideg napok, jön a karácsonyi előkészület, ilyenkor egyedül lenni még nehezebb. Van viszont még pontosan 46 napod Karácsonyig, az év végéig meg még egy picivel több, amit még kihasználhatsz. Teljesen téves elképzelés, hogy ebben az időszakban mindenki lankadt, enervált és búskomor. Ha pedig mások ilyenek, te pont azzal tudsz kitűnni, hogy máshogy éled meg a téli napokat (trükk +1) .

November utolsó hetében a Nap a Nyilas jegyébe lép, az a jegy pedig épp a jövőtervezésről, a célokról, a lendületről szól! Tehát ne szégyelld, ha buzog benned a tenni akarás és aktív vagy. Azt azonban el tudom képzelni, hogy azért nem vagy eléggé lelkes szerelem-témában, mert már kifogytál az ötletekből, lehetőségekből, tanácsokból. Már régóta keresgélsz (párt, új lehetőségeket), és úgy érzed már kimerültek a lelki kincsestáraid és a kreatív energiáid is elapadtak. Mit tehetsz ilyenkor?

1.) Belenyugszol a helyzetedbe és várakozol, hátha a Tavasz szebb reményekkel kecsegtet. Ezesetben ne olvass tovább, a tavaszi praktikák nem most következnek 😉

2.) A Nyilas személyiségrészedre támaszkodva, a hitedet megújítva lendületet veszel és….

Nincsenek tuti siker-receptek és titkos hozzávalók. Vannak viszont olyan nagyon is egyszerűnek hangzó apró trükkök, amelyet bizonyára azért nem vetettél be (még elégszer), mert túl magától értetődő. Nem mindig a bonyolult megoldás vezet el az optimális eredményhez. Az itt következő lista nagy előnye az, hogy válogathatsz, mit valósítasz meg belőle, és anélkül alakít át sikeresre, hogy anyagilag súlyos terheket róna rád.

Nem vagyunk egyformák, ezért csillagjegyenként feltüntetem melyik típusnak mit könnyebb megvalósítania és mit nehezebb. A könnyebbet feltétlenül alkalmazd, a nehezebben pedig mindenképp gondolkodj el…az igazi áttörés ezekben rejlik.

No.1.: Érezd jól magad itt és most!

Bocsánat, az egyik legnehezebbel kezdjük! Hogyan tudod ezt megvalósítani? Nézd meg, mi az, amitől nem érzed jól magad a jelenlegi bőrödben. Addig változtatgass, amíg nem válik komfortossá az életed. Keress új hobbit, sportolj (mást), teremts több szabadidőt magadnak, kezeld okosabba a stresszt. Mindenre van megoldás, ugyanis nem te vagy az első, akinek ezekkel a problémákkal szembe kell néznie. Kérheted szakember segítségét is (pl. fogyókúra-tanácsadás, személyi edző, munkahelyi konfliktus-kezelés terén). Add meg magadnak a változtatás esélyét minden lehetséges módon. Biztos vagyok benne, hogy ha már egy területen változtatsz, gyökeresen átalakul a hangulatod. Pozitív irányba! 🙂

KÖNNYŰ: KOS, OROSZLÁN, NYILAS, IKREK, BIKA, MÉRLEG, VÍZÖNTŐ 

NEHÉZ: BAK, HALAK, RÁK, SZŰZ, SKORPIÓ

No.2.: Mit adsz, mit vársz…

Ez itt az elméleti oldal: őszinte számvetés önmagadról, a párkapcsolatról és a leendő táradról. Akkor sikeres ez a a munkád, ha le is írod…

KÖNNYŰ: SZŰZ, MÉRLEG, HALAK, RÁK, BAK, BIKA, KOS, SKORPIÓ

NEHÉZ: OROSZLÁN, IKREK, NYILAS, VÍZÖNTŐ

No.3.: Mosoly-szünet nélkül azaz mosoly, szünet nélkül 🙂

Kapcsolj szünetmentes áramforrásra és mindig mindenkire mosolyogj. Vagy legalábbis aki nagyon nem szolgál rá az ellenkezőjére, arra mindenképp. A hatás azonnal és döbbenetes, népszerűségi indexed hetek alatt jócskán megugrik. És nem is olyan nagy dolog. Ha az amerikaiaknak megy, neked miért ne menne?

KÖNNYŰ: MÉRLEG, BIKA, HALAK, IKREK, NYILAS

NEHÉZ: BAK, VÍZÖNTŐ, KOS, OROSZLÁN, SZŰZ, SKORPIÓ, RÁK

No.4: Bánj önmagaddal bőkezűbben

Nagy csapda az a gondolatmenet, hogy”majd akkor leszek boldog, ha végre valaki lesz mellettem és szeret”. Elsősorban ne mástól várd az odafigyelést, szeretetet, kényeztetést, add meg ezt magadnak. Így nem a hiányérzet motivál a társkeresésben, hanem a kötődés és a szeretetmegosztás igénye. Ez az indíttatás pedig egészen más szintű jelölteket hív be hozzád…

KÖNNYŰ: KOS, NYILAS, OROSZLÁN, VÍZÖNTŐ, IKREK, BIKA

NEHÉZ: MÉRLEG, HALAK, BAK, SZŰZ, SKORPIÓ, RÁK

No.5.: Napi önbizalom-tréning! Most indul!

A rendszeres testápolás magától értetődik, a rendszeres lélekápolás már nem annyira. Nem feltétlenül kell ennek így lennie, mától minden nap dícsérd meg magad a napi klassz dolgaidért, ajándékozd meg magad, ha valami Nagy Dolgot hajtottál véget ( a mérce ne a közel-keleti békefolyamat sikeres véghezvitele legyen!) és légy büszke magadra. Legalább magad előtt vállald fel, hogy bizonyos dolgokba szuper vagy. Mert bizonyos dolgokba tényleg szuper vagy, kár tagadni! Minden dologban meg a konkurencia sem szuper…

KÖNNYŰ: KOS, OROSZLÁN, BAK,VÍZÖNTŐ, SKORPIÓ

NEHÉZ: BIKA, SZŰZ, MÉRLEG, NYILAS, RÁK, HALAK, IKREK

No.6.: Evezz új vizekre!

Ha úgy érzed, beszűkültek az eddigi lehetőségeid, mert már mindet kipróbáltál, ami testhezálló volt, akkor próbálj ki olyasmit, ami egy picit távolabb van a komfortzónádtól. Legyél kalandor. Ha eddig a neten ismerkedtél, akkor most keress élő társkereső programokat (rapid randi, főzőcske, túra..). Amennyiben eddig az internet varázsától ódzkodtál nyugodtan vágj bele és próbáld ki magad ebben az új közegben. Pezsdítsd fel egy kicsit a társkereső-energiáidat, tudj újra lelkesedni. A lelkes embert könnyebb észrevenni a postán sorban állás közben is…

KÖNNYŰ: IKREK, VÍZÖNTŐ, MÉRLEG, NYILAS, BAK

NEHÉZ: OROSZLÁN, KOS, HALAK, RÁK, BIKA, SZŰZ, SKORPIÓ

No.7.: Hely a naptárban NEKI

Agyonhajszolt és betáblázott életformánk szűk keretet ad a szerelemnek. Jöhet pénteken 6-tól 9-ig, esetleg kedden 8 és 10 között, vagy megoldható még a szombat délután, ha nagyon muszáj. Ajaj! Rossz hírem van: a kapcsolat még időigényesebb, mint  a randi. Keveredj ki a „nincs párom, tehát sokat dolgozom- sokat dolgozom, tehát nincs időm ismerekdni”-ördögi köréből, mert ez a gordiószi csomót ez Élet nem fogja elvágni helyetted. Teremts rendet, helyet, időt magadnak és neki, már most, ahova beléphet.

KÖNNYŰ: HALAK, MÉRLEG, BAK, SZŰZ

NEHÉZ: KOS, IKREK, BIKA, RÁK, OROSZLÁN, NYILAS, SKORPIÓ, VÍZÖNTŐ

No.8.: Hely a szívedben NEKI

Nyitottság, elfogadás, tolerancia…. hol is tartunk ezekkel? Mindig van egy szinttel feljebbi megélési lehetőség.

KÖNNYŰ: HALAK, RÁK, MÁRLEG

NEHÉZ: KOS, BIKA, IKREK, OROSZLÁN, SZŰZ, SKORPIÓ, BAK, NYILAS, VÍZÖNTŐ

 

No.9: Csak lazán!

Tudom, tudom, ez már megy. Biztos? Az izomzatod is ezt mondja? A feszültség („még mindig egyedül vagyok!!!”) görcsöt („mikor találom már meg végre?!”) okoz, a görcs összehúzódást eredményez. Testi, de lelki szinten is. Ha ki szeretnél bontakozni, akkor nagyon nem jó, ha bsslő vibrálással (türelmetlenséggel) állsz neki a társkeresésnek. Ne a szerelemtől és a randitól várd, hogy majd ellazít, mert nem fog. Akkor vagy laza, ha azt tudod mondani őszintén, hogy mindent megtettem, nyitott vagyok, odafigyelek a lehetőségeimre és bizsergető várakozással nézek körül. Ne stoppold az időt, a párkapcsolat nem időpont kérdése, hanem sokkal inkább kész-ség függvénye. Persze ha túl magasak az elvárásaid, a felkészülési idő a végsőkig is elhúzódhat…

KÖNNYŰ: IKREK, VÍZÖNTŐ

NEHÉZ: KOS, BIKA, RÁK, OROSZLÁN, SZŰZ, MÉRLEG, SKORPIÓ, NYILAS, BAK, HALAK

Mint látod, a társkeresés senkinek sem fenékig tejfel. Mindenki küzd valamilyen nehézséggel, szembenéz akadályokkal és önmagával. A kérdés most már csak az, hogy te melyik ponttal kezded a megvalósítást? 🙂

Úgy érzed, nem boldogulsz egyedül? További tanácsokért katt ide>>