A Halak párkapcsolat nélkül igazán árván érzik magukat. El sem tudják képzelni az életet társ nélkül. Egyedül csak mélabúsan lavíroznak, és ha túl sokáig maradnak egyedül teljes lemondással tudnak csak a párkapcsolatra gondolni. Az asztrológia szerint a Halak kettős jegy, tehát valóban kapcsolatorientált, méghozzá a szerelmet, a romantikát, a teljes összhangot és a mennyei harmóniát keresik, azaz a szó legszorosabb értelmében a Másik Felüket. Legjobb, ha fejlett intuíciójukra hallgatva személyesen ismerkednek beszélgetős helyszíneken. Ha már az ismeretség létrejött, nézzük mire érdemes odafigyelni annak érdekében, hogy sikeres legyen a randid!

– Az idővel hadilábon állsz, figyelj rá, hogy ne késs (sokat).
– Időben, tervszerűen készülődj. Ha mindent az utolsó pillanatra hagysz, félő, hogy elveszel a részletekben, vagy otthon hagysz valami fontosat.
– Nyugodtan bízd a programszervezést a másik félre, jobban szeretsz alkalmazkodni, mint dönteni, így neked sokkal kényelmesebb lesz neked.
– Mondd el a véleményedet a szóba kerülő témákban, attól, hogy egyes kérdésekben esetleg nem értetek egyet, még nem biztos, hogy reménytelen a kapcsolat, nem vagy attól több, hogy kerülöd a konfrontálódást
– Hagyd szóhoz jutni a másik felet is 🙂
– Figyelj arra, hogy ne csak az érzéseidről beszélj, hanem magadról is a tények szintjén; nem mindenki tud rögtön az elején jól reagálni az érzelmi megnyilvánulásokra; inkább csevegj a mindennapjaidról, a jelenlegi életedről
– Lehetsz megértő, de ne túlságosan. Ezzel a teljes alárendelődésednek adsz hangot, ami nem szerencsés egy kapcsolat kezdetén.
– Ha férfi vagy legyél sokkal határozottabba, mint amit helyesnek látnál, ennyi még bőven bele fog férni a randiba és a te imidzsedbe is, hidd el.

Randiról hazafelé ne kezdj még álmodozni azon, hogy hol vennétek lakást közösen és a gyerekeket hogy hívják majd. Megértem, hogy úgy érzed, Ő az Igazi, de most még ne ezt latolgasd. Inkább figyelj a megérzéseidre: milyen energia-infókat gyűjtöttél be, ezeket hogyan tudod hasznosítani a továbbiakban (bármi is legyen a sorsa a szóban forgó kapcsolatnak)? Maradj a jelenben, ne engedd, hogy vágyaid felülírják a lehetőségeidet és a tisztánlátásodat, és csalódás legyen a vége. A lila köd jön majd magától is úgyis :).
Ha elutasítottak ne katasztrófaként éld meg, ez csak egy lehetőség volt a sok közül. Menj tovább, légy aktív, keresd a kihívást és az újabb lehetőséget, van még bőven! Ússz tovább az Élet Óceánjában! 🙂

Ha pedig van folytatás lubickolj az élményekben!