Nem tudom leplezni az örömömet, hogy végre elérkeztünk a Mérleghez! Hat bolygóm leledzik ebben a jegyben, meg különben is ilyenkor a legszebb a természet és a piacok is tele vannak színes-illatos árukkal. Beteljesedés. (Innen már csak lefele van, de szerencsére még nem tartunk ott.) A Mérleg vénuszi jegy, tehát ismét Szerelem-hónap van, hurrá, ráadásul most remek konstellációk is segítik a párkapcsolati kibontakozásunkat. Próbálok nagyon objektív lenni, és így átnézni a várható erőhatásokat!
Akinek billeg az egyensúlya, azaz az önértékelése kissé labilis, az szeptember 23-án és 24-én nehéz napokat élet át. A külvilág nagyon éles tükröt fog tartani, csak bele kell nézni, és máris látszik mi szorul megerősítésre. E napokon nem árt nyitott szemmel járni és figyelni a környezet reakcióit, egyáltalán a napi történéseket. Tanulságosak lesznek, és pontosan fogod látni, miben kell változnod!
Jó híre van, ezzel a két nappal túl is jutottunk a hónap nehezén!
Október első két napján érzékiségtől, szexualitástól fűtött energiákban lesz részünk. Az egyéjszakás kalandok ideje ez a két nap, illetve termékeny is! Aki se egyik, se másik megoldást nem találja időszerűnek az pedig flörtöljön kedvére, nem lesz hatás nélküli. Érdemes ezeken a napokon egy kis szexuális-kisugárzás tesztet csinálnod: öltött fel és mutasd meg magad mint nő avagy férfi, söpörd be a visszajelzéseket.
A Mérleg az első igazán kapcsolatorientált jegy a zodiákusban, ebben az időszakban mindenkiben felsejlik a fokozott párkapcsolati-igény. Különösen így lesz ez október 4-től, 7-én tetőzik és 21-ig tart. Ekkortájt mindenki Mérlegnek, azaz társasa lénynek fogja magát érezni: akinek nincs társa, az sokat menjen társaságba; akinek van, az pedig becsülje meg a szerencséjét!
(Ha nem tartja akkora szerencsének, akkor meg gondolkodjon el: miért is van vele mégis. A kapcsolatfüggőség is Mérleg-analógia…)
Az október 7-i újhold annyiból érdekes, hogy párkapcsolat-erősítő energiákkal bír: most érdemes eljegyzést kötni, akár csak rituálisan, vagy hivatalosan is. Ha vonzódsz a mágiához, ezen a napon társ-bevonzó praktika fokozottan működik. Ha racionálisabb típus vagy, akkor pedig lepd meg magad egy „önrandival” (erről korábban már írtam). Ha meg van kivel randizni, ne habozz!
Ha érzékenyebb lelkületű vagy október 10-én legyen nálad zsebkendő. Furcsa nap lesz. Érzelmi hullámzásokra, hangulatváltozásokra, fura érzetekre számíts. Sok deja vu, misztikus álmok. Úgy érzed: tele van a szíved. Ez az egyetlen olyan nap a hónapban, amikor szakítás-veszély van: ha nemcsak a szíved van tele, akkor elérkezhet az a bizonyos utolsó csepp…
Az október 13. megmozgatja az összes belső energiádat: vágyni fogsz arra, hogy az érzéseidet teljes mélységükig átélhesd, akár negatív, akár pozitív. Szélsőséges hangulatok: félsz a csalódástól, de egyúttal a legmélyebb érzéseket akarod átélni. Próbálsz racionális maradni, mert úgy érzed, az érzelmek csak gyöngítenek, de ez nem fog menni. Ez a hónap befelé fordulós, elmélkedős napja.
A kifelé fordulós pedig az október 16-i hétvége: remek romantikázós, ismerkedős, randizós, flörtölős napok! Kétségtelenül a hónap legmérlegebb napjai
. Véletlenül se maradj otthon: irány a társaság, itt a Nagy Lehetőség.
Aki a hónap elején még nem volt biztos a dolgában, az október 17-28-dikai időszakban már nyugodtan elköteleződhet: a kötés, a megerősítés időszaka van. Leginkább a 20-dikai jó alkalom arra, hogy megszilárdítsd a még labilis kapcsolatodat: tegyél egy lépést az ügy érdekében, ne a másikra várj! Gondolkodhatsz abban, hogy végre szerelmet vallasz; hogy összeköltöztök; hogy elvonultok együtt valahová kettesben; hogy eljegyzésre, esküvőre kerül sor. Bármi jó most, ami megerősíti a szövetségeteket.
Mint látszik: a Mérleg hónap igazán kitett magáért. Az energiák támogatnak, most már csak rajtad a sor!

