Jó hosszú időszak, lesz min gondolkodni :-)! A Szaturnusz a Sors-jelölő bolygó a tradicionális asztrológiában, a Mérleg pedig a párkapcsolatot szimbolizálja. Milyen üzenete van a párkapcsolatok számára az elkövetkezendő időszaknak, amíg a Szaturnusz a Mérlegen halad át? Semmi vész, nemcsak rombol, stabilizál is!

A Szaturnusz 2012 októberéig a Mérleg jegyében tartózkodik. Ezalatt a három éves ciklus alatt a párkapcsolati, kapcsolati kérdések kerülnek előtérben olyanoknál is, akik ezzel a témával napi szinten nem foglalkoznak. Mit is jelent ez a gyakorlatban? A kérdésnek három rétege van, mint a mesében 🙂 a Szaturnusz lassan halad, így van időnk az általa éppen aktuálisan szimbolizált kérdéssel foglalkozni.

1.)   Azokat, akik most születnek (2012 októberéig), eleve érinti egy élete át az a kérdés, hogy hogyan tudom megoldani a párkapcsolati feladataimat, mert nekik ezen a területen feladatuk van. Ha egyedül vannak az a baj, ha van társuk az a baj. Ügyesen kell manőverezniük majd a társas magány és párkapcsolat, mint kötelesség között. Folyamatosan keresniük kell a kompromisszumokat a kapcsolataikban, de ha sikerül megtalálni tartós, megbízható viszonyokra számíthatnak. Kérdés persze, hogy a személyes horoszkópokban a párkapcsolati terület mit mutat, illetve a Szaturnusz melyik életterületen fejti ki a hatását leginkább. A fenti alaptendencia ugyan érvényesül, de jelentősen befolyásolja a hatását az egyéni helyzet!

2.)   A Szaturnusz kellően nagy és lassú bolygó ahhoz, hogy azokat is érintse, akik nem most születtek és a születési horoszkópjukban sem áll a Mérleg jegyében ez a bolygó. A Sors-átalakító hatása így kevésbé érvényesül párkapcsolati téren. Általános tendenciái viszont érvényesülnek, azaz a következő időszakban mindenképpen szembe kell nézni az általa képviselt tanításokkal: kellően komoly-e a kapcsolatom, felelősséget vállalok-e érte, hűséges vagyok-e, törekszem-e a kompromisszumokra? Ha a kérdésekre nem a válasz, akkor a lecke számonkérésére lehet számítani ebben a hároméves periódusban.

3.)   A Szaturnusz tanítása párkapcsolati aspektusban a felelősségvállalás, az elköteleződés, a tartósság, a megbízhatóság, a stabilitás. Ezek elengedhetetlen ismérvei egy harmonikus párkapcsolatnak. Érdemes elgondolkodni rajta, hogy a kapcsolat, amiben élünk büszkélkedik-e ezekkel a tulajdonságokkal. Ha nem, miért nem? Amennyiben egyedül vagy, akkor meg azt vedd fontolóra, hogy mi korlátoz, akadályoz abban nincs komoly kapcsolatod. Figyelem: mindkét élethelyzetben befele nézz, ne a külvilágot okold!

A tradicionális asztrológia tanítása szerint a Szaturnusz a Nagy Tanító. A következő időszakban a tanítása a párkapcsolati kérdéskörre fókuszál, és aki a fenti kérdésekre önmagának nem tud őszinte válaszokat adni, az nehézségekkel fogja magát szembe találni. Ez az időszak azért ilyen hosszú, hogy alaposan át tudjuk gondolni a válaszainkat, és merjünk lépni, változni.

Ettől a bolygótól sokak rettegnek, a hagyomány szerint ő a főgonosz. Álláspontom szerint nincs szó semmiféle fenyegetettségről, csak arról, hogy felelősséget kell vállalnunk egymásért, másképp aligha képzelhető el boldog kapcsolat. A nehézséget napjainkban az okozza, hogy a felelősségvállalás nincs ínyünkre, és persze megsértődünk, ha ennek következtében nem tudunk értékes párkapcsolatot létrehozni. De ezért ne a Szaturnuszt hibáztassuk, hanem csakis saját magunkat. 🙂

A bolygóról bővebben az év elején fogok írni.