Változó női szerepeink

Változó női szerepeink

Korunkban a tradicionális férfi-női szerepek változásban vannak, ami mindkét nem számára bizonytalanságot, kétségeket eredményez. Alkalmazkodnunk kellene valami újhoz, ismeretlenhez, ami félelmet ébreszt. Ami eddig volt nem elfogadható és nem megoldható, az új utak viszont úgy tűnik inkább egyénre szabottak, mint egyetemesen értelmezhetőek. Ez szabadságot és felelősséget is jelent, hiszen mindenki a saját igénye és késztetése révén kell hogy felderítse a saját szerepét, ha párkapcsolati helyzetről van szó. Ami izgalmas kaland, de lehet nehezen vállalható felismerés is akkor, ha másoktól ellesett sémákban gondolkodunk.

Megítélésem szerint a női szerepek tisztázása sürgető feladat és biztonságot adó érzéssel ajándékoz meg. Ha tudom, hogy hol a mozgásterem, akkor oda nagyobb erőt csoportosíthatok, ott több siker ér, a kudarcaimat pedig limitálhatom. A mozgástér koránt sem korlátozódik a karrierista és a családanya vertikumára, ennél jóval szélesebb palettáról tudunk válogatni, sőt az adott helyzetből is sok réteget tudunk felszínre hozni aktuális fejlődési késztetésünk függvényében. Van tehát egy horizontális szemlélet, amely a szerepek sokféleségét mutatja meg, és létezik egy vertikális sík is, amely az adott szerep személyes kibontását jelenti.

Asztrológiáról lévén szó a horizontális síkot a horoszkóp házai és a csillagjegyek alkotják, a vertikális lehetőségeket pedig az egyén önismereti képességei mutatják, amelyről szintén ad utalást a horoszkóp.

A női szerepet két szemszögből vizsgálhatjuk a női lét két markáns jellemzője mentén: a holdi vagyis anyai, gondoskodó, alárendelődő, tápláló oldala felöl, továbbá a vénuszi nézetből. Most a holdi oldalt vesszük szemügyre, mert ez az elem a hosszan tartó, stabilan produkálható női minőség mutatója.

A Holdat vizsgálhatjuk házhelyzet szempontjából és csillagjegy szerint viszonylatban is. Talán a házhelyzet jobban tükrözi a női szerep mibenlétét. Mondhatnánk: ahány ház, annyi szokás, azaz annyi szerep-lehetőség.

Az első hat ház inkább támogató szerepeket tartogat, innentől kezdve tud a Hold igazából önmaga lenni. Ez rögtön rámutat, ahogy kik azok, aki kapcsolat nélkül sem érzik magukat elveszettnek…

 

A születési horoszkópodat itt veheted szemügyre, ha nem tudod melyik házban áll a Holdad. (Az első ház az aszcendens alatt lévő „szelet”, innen haladunk az óra járásával ellentétes irányba a számolással.)

1. ház

Itt a feladat a lelkesítés, a lelki támasz-nyújtás és a szellemi táplálás. Fontosak a kapcsolat kezdeti megérzések és lépések, az intuíció határozza meg a segítés irányát. Az Élet felajánlja a szekértoló-szerepet, ami annyiban áll, hogy a másik céljait maximális erőbedobással kell támogatni, a személyiség a segítségnyújtáson keresztül teljesedik ki, így válik egyenrangú partnerré. Elismerést vár azért, hogy milyen remek támogató, és valóban az is. Jó „pszichológus”, jó gyógyító és lelkiismeretes támasz. Számára az egyedüllét lelki otthontalanságot, elveszettség-érzetet kelt, ezért nehezen van egyedül, keresi a kötődési lehetőségeket. Fontos azonban, hogy az ösztönein túl az eszére is hallgasson, amikor a segítendőt kiszemeli magának, nem mindenkin lehet és kell ugyanis segíteni. Ennek a Hold-állásnak ez a legnagyobb tanulnivalója. Meg a(z lelki) önállóság.

 

2. ház

Teendő az anyagi teremtés, ami nem feltétlenül a pénzgyűjtésben nyilvánul meg. Teremteni inkább családias otthont célszerű, annak minden anyagi (pl. lakberendezési, főzési) feltételével. A szerep a jó hátország, amely jól gazdálkodik idővel, pénzzel, eszközökkel és érzelmekkel. Spórol a lelkierővel, de ha egyszer valami mellé áll, akkor abból nagy dolog sül ki. Ő a romantika motorja, a kapcsolatszépítő élmunkás, az érzelmi felelős. Boldogul egyedül is, de hamar kimerül érzelmileg így. Szereti, ha a biztos alapjaira valaki épít valamit, ezért keres társat. Az építkezés nem az ő dolga, a kiegészítés viszont annál inkább. Az élet finom, édes árnyalataihoz nagyon ért és ezért meg is becsülik. Fontos „kellékes” a kapcsolatban.

 

3. ház

Itt a „barátnő” szerep olyan értelemben élendő, hogy vidámságot, humort, könnyedséget és valóban okos gondolatokat tesz hozzá a kapcsolathoz. Tanul, egyenrangú, képezi magát és nem borul ki, ha nincsenek már nagy érzések. Szellemi partner, aki a játékosságával hidalja át a nehézségeket. Jó, ha sok kapcsolatban edzi magát és folyamatosan reflektál a saját lelki történéseire. Tökéletes szabadidő-szervező, tudja mit kell bevetni a regenerálódás érdekében. Rugalmas a szerepeket illetően, partner bármiben. Ideális társ egy modern, liberális kapcsolatban, ahol erény a szellemesség és a változás képessége. Nehezen bírja viszont a szűk mozgásterű, hagyományos, túlszabályozott kereteket, ekkor inkább tovább áll frissebb levegőt szívni.

 

4. ház

A feladat az alárendelődés, a klasszikus nő-szerep valamely aspektusának teljeskörű megélése. Lehet ez tökélyre vitt feleség szerep, vagy szuper családanya-szerep, de olyan óvó-támogató, feltétlen szeretetet tükröző társ-szerep is, ami a környezet figyelmét és elismerését is kivívja. Miután itt a hozott családi (nőági) minta átdolgozására van lehetőség, a tradicionális funkciók oly módon kerülnek szóba, hogy meg kell tanulni őket másképp, saját módon csinálni. A kapcsolatban lét ezért nagyon fontos, bár olykor nagyon nyomasztó teher is. A Hold kettőssége itt világosan látszik: hol lubickol a szerepben, hol menekülne előle. Az alárendelődés valamely válfaja elöl azonban nem érdemes kitérni, mert ez kísérteni fog. Előnyös, ha családi vállalkozásban vagy otthonról dolgozik, ezzel a kiszolgáltatottság máris kipipálva.

 

5. ház

A Hold-szerep itt kedvtelés: ha van kedve, felvállalja őket, ha nincs, nem. Semmi nem kötelező! Akkor lesz együttműködő, ha a saját egyénisége is éppakkora súlyt kap a kapcsolatban, mint a párjáé és fel is néznek rá. Fontos a női büszkeség megélése, ami legtermészetesebben a gyerekeken keresztül mutatkozhat meg: szépek, okosak, ügyesek. Ha nincs gyerek, akkor a díva-szerep a testhezálló: olyan NŐ, aki vonzza a figyelmet bármely társaságban. A tradícióktól itt is messze járunk, a házimunka sokkal kevésbé cél, mint a női energiák próbálgatása. Az önállóság akkor sem apad ki, ha a legmeghittebb kapcsolat jön létre, a Hold itt ugyanis azt jelzi, hogy egyenrangú társa a Napnak (vagyis a társnak), csak másképp tökéletes. Ő nem fogja feladni magát és a céljait senki kedvéért, a társ pedig azért létszükséglet, hogy legyen kihez mérnie a teljesítményét.

 

6. ház

Itt a gondoskodás a kapcsolatért végzett szorgalmas munkát jelenti. Ez a folyamat gyakran úgy kezdődik (még a társkeresés időszakában), hogy az érzelmekkel kell dolgozni, belül. Ha ez nem sikerül, női betegségek adódhatnak. Fontos az alázat gyakorlása, a szolgálat megélése: vagy a női oldal szolgálata (feltérképezése, megélése tudatosan), vagy a kapcsolat szolgálata. Ez a házhelyzet már az önállóság felé kacsingat, az itt álló Hold könnyebben képes magában lenni az intenzív önmunka igénye miatt. Képes elfogadni az egyedüllétet is, mint a női szerepek egy reális útját, és képes igazán odaadó munkát végezni, lelkileg jelen lenni a kapcsolat rutinszerű és hétköznapi akcióiban is. Fontos azonban nem belesüppedni a női szerepekbe, hanem időről-időre átalakítani, átszínezni, átenergetizálni őket. Mindenkinek jár az önelvarázsolás öröme, ami még a legdolgosabb hétköznapokba is becsempészhető. Olykor Hamupipőke is királylánnyá változik. És ez előfordulhat bármely napon!

Folytatás jövő héten, jönnek a további házak is!