head-674132_640A Jupiter, a Nagy Segítő, az Oroszlán jegyéből átlép a Szűz jegyébe és a következő egy évben ott folytatja utazását. Érzékelhető változások köszöntenek életünkbe, főleg a gondolkodásmód szintjén: nehezebbé válik az elfogadás, fokozódik a kritikusság és az elemzési kedv. Párkapcsolati szempontból pedig ez az év azoknak fog kedvezni, akik nem a véletlenre bízzák a dolgok kialakulását. Nézzük részletesebben is!

 

A Jupiter, a kiteljesedés, bővülés, szerencse és adományok szimbóluma a Halakban van igazán otthon, a szemben lévő jegyben, a Szűzben feszélyezve és beszorítva érzi magát. A Szűz biztonságra törekvő, racionális, nagyon megfontolt és minden eshetőségre előre felkészülő jellemvonásai nem engednek teret a Jupiter optimizmusának, hitének, szabad kiáradásának. Vagyis a Jupiter szeretné megvalósítani önagát, de gátakat észlel: a hitet felülírja a józanész, az optimizmus a korábbi tapasztalatok, a kibontakozást pedig a kishitűség és ezek a feszültségek a következő évünkben gyakran vonnak el energiát tőlünk. Míg a mögöttünk álló évben az Oroszlán Jupiter talán túlságosan is bátor és kockázatkereső akciókra indított, addig most a megfontolva haladgatás ideje köszönt be.

 

Persze baj lenne a Szűz Jupitert ellenségként, minden tettünk fékezőjeként látni, mert nem az! Jól tudunk vele együttműködni, ha hajlandóak vagyunk a helyzetelemzésekre, pro és kontra érvek felsorakoztatására akár a legelemibb döntés meghozatalakor is. Gondoljunk arra, hogy kevesebb kritikát fogunk kapni vagy gyártani magunknak, ha előre pontosan körüljárjuk a helyzetet, minimalizálva a rizikót. A rizikó a Szűz Jupiter legnagyobb mumusa. Meg a véletlen is elég nagy mumus. Ugyanakkor gondos előkészítő és precíz, gyakorlatias kivitelező.

Lássunk egy példát: ha idén az utazásunkat úgy terveztük meg, hogy szállásfoglaláskor kényelmes helyet kerestünk a képekre, benyomásokra, ajánlatokra hagyatkoztunk jó Oroszlán Jupiter módjára, akkor a Szűz Jupiterrel ugyanez úgy történik, hogy gondosan mérlegeljük, táblázatba rendezzük az ajánlatokat ár, extrák mentén és a lehető legokosabb döntést fogjuk meghozni. Nem dőlünk be a szép képeknek, és valószínű, hogy az adott helyről szóló értékelések sokaságát is átböngésszük, mielőtt döntünk. Harapunk az akciókra és érvelünk, ha nem azt kapjuk, amit ígértek. Nem érzelmi döntést hozunk és nem is hamarkodjuk el dolgot, hideg fejjel értékeljük, hogy mit kapunk a pénzünkért és ez megéri-e.

 

Nem rossz ez a működés sem, csak más. Ki-ki ott tapasztalhatja leginkább a Jupiter új ritmusát, ahol a bolygó éppen áthalad a személyes horoszkópján. Ez az életterület átalakulóban és kiteljesedőben lesz a fent leírt elvek mentén. Szépen lassan, de biztosan.

 head-674125_640

 

A Szűz Jupiter korszaka párkapcsolati szempontból

 

Párkapcsolati működésünkre akkor nyomja rá a bélyegét a tranzit, ha a hetes vagy ötös házunk felett halad a bolygó. Ha ez nem így van, a Jupiter akkor is „átüt” a gondolkodásmódunkon. Méghozzá úgy, hogy TÁRSKERESŐKÉNT a letisztult, átlátható helyzeteket keressük, biztosra szeretnénk menni, nem vagyunk kezdeményezőek viszont szívesen kérjük szakértő segítségét pl. coach-ét, társközvetítőét, terapeutáét. Ha megvan a jelölt alaposan utánanézünk a kilétének és ízekre szedjük a személyiségét. (Sajnos) a hibáira és hiányosságaira jobb szemünk van, mint az erényeire. A folyamat lassan, félszegen halad, sok-sok agyalással. Nem tűnik túl vidámnak, örömtelinek és perspektívikusnak a kapcsolat így, ezért fontos arra figyelnünk, hogy ne essünk túlzásba, ha a fejünk használatáról van szó. Engedjük meg magunknak, hogy elveszítsük a fejünket, hallgassunk többször a szívünkre is. Szív dolgában az ész nem biztos, hogy jó tanácsot ad! Ösztönösen nem fog eszünkbe jutni a megengedőbb, lezserebb, bevállalósabb üzemmód, emlékeztessük rá magunkat időről-időre.

 

A PÁRKAPCSOLATBAN élőket a túlkritikusság szintén sújtja: nehéz elfogadni a másikat, a hibái felnagyítódnak, a szálkát is észrevesszük a szemükben. Valahogy az is problémássá lesz, ami eddig elfogadható volt. Sokszor reagálunk bántóan, lekicsinylően és pesszimistán. Eközben magunkat is leértékeljük, hiszen aki egy szerencsétlen alakkal él, az maga sem lehet valami szuper! Fontos tudatosítani, hogy nem a társunk változott meg, a mi orrunkra került más szemüveg, és vigyázzunk, mert az övére is! Tudatosítsuk az empátia, együttműködés és jószándék érzését minél többször, ezek elsimítják okostojás akcióinkat. Ez az időszak ugyanakkor nagyszerű alkalom a megerősödésre és elköteleződésre, tartós szövetségek tudnak köttetni, ha túl tudunk látni a tudományos szintű elemezgetéseinken és meglátjuk a másikat, az elméleteink mögött!

Tetszett? Akkor nyomj egy lájkot! Igazán köszi! 🙂