Mindenki asztrológus. De tényleg! Persze a tudásszint különbözik, de alapvető összefüggésekre akkor is ráérezhetünk, ha nem vettünk részt tanfolyamon, vagy nem olvastunk ki egy halom könyvet a témában. Nem kell pontosan ismernünk a fényszögek és bolygószimbólumok rejtelmeit sem, persze nem árt, ha ismerjük.
A horoszkópja mindenkinek az arcára van ugyanis írva, és sok minden kiderülhet a másikról, ha figyelünk. Megmondom, hogy mire.
A születési csillagjegyét ma már mindenki tudja, sőt nem is ciki rákérdezni, ha nem derülne ki elég hamar. Egy bolygót máris ismerünk tehát, a Napot. Azonban nem ezzel a bolygóval hatunk, vagyunk jelen egy meghatározó eseményen, ahol jó benyomást szeretnénk kelteni, legyen szó első randiról vagy akár üzleti tárgyalásról. Az ilyenkor „bekapcsoló” bolygó a Hold. Ennek az asztrológiai helyzetét nem mindenki ismeri a horoszkópjából, de nem is a csillagjegy a fontos, hanem a tapasztalás!
Kapcsoljuk be a belső receptorainkat és érezzünk rá a másik egyéniségére. Ne csak azt higgyük el, amit látunk. 10-15 perc hangolódás után ez az üzemmód még annak is menni fog, aki annyira nem fogékony a csápjaival való letapogatásra. Máris ismerjük tehát a Holdja, azaz az érzelmi működését is, függetlenül attól, hogy a csillagjegyhez kötnénk, nem ez a lényeges, hanem hogy hogyan érezzük Őt, Ő hogyan viszonyul, mennyire rugalmas, mosolygós, nyitott, spontán, lelkes, kooperatív, konstruktív. Ez lehet egy check-lista is, amit a fejünkben végigfuttatva beazonosítjuk a személyiségének eme szeletét. Persze nem elfelejtve megélni a pillanatot sem a buzgó analizálás mellett!
A harmadik réteg, ami könnyen feltárul előttünk, az a Merkúr helyzete, megint csak nem csillagjegy-precizitással, hanem esszenciálisan, működés közben. Figyeljük meg mennyire gyors az illető gondolkodása, mennyire kezdeményező, mennyire beszédes, mennyire mer kapcsolódni a témáinkhoz. Egyáltalán miről beszél szívesen, mekkora a baráti köre, kapcsolatrendszere és ez fontos-e a számára. Elég pontos képet kapunk így a Merkúr elhelyezkedéséről, függetlenül attól, hogy látnánk-e a horoszkópját.
Végül pedig itt az aszcendens, ami sokszor ismert csillagjegypontosan, de ha nem, az sem ad okot aggodalomra, mert kideríthető, bár a három fentebbi hatás eléggé elfedi. Azt gondolnánk, mert a közhiedelem azt sugallja, hogy asz aszcendens megnyilvánulása evidens és könnyen tetten érhető, de ez nem feltétlenül van így. Az aszcendens akkor kapcsol be, ha „viselkedünk”, ha valamilyennek láttatni szeretnénk magunkat. Ez a szerepjáték egy határig megy, mégpedig az aszcendens a határ: leginkább ezt a jegyet sikerül hitelesen és jól alakítani akkor is, ha egészen más jegy lett volna a cél. Ezért vicces a szerepjáték. A megfigyelés szintjén az aszcendensre a véletlen elszólások, a hirtelen helyzetek és persze a nagyon eröltetett vonások mutatnak ár. Belátom, hogy ez már a haladó szint.
Ha az aszcendenssel nem is boldogulunk, a Nap, a Hold és a Merkúr sok mindent elárul a karakterről. Ne abba gabalyodjunk bele, hogy bekategorizáljuk őket csillagjegy szerint, nem ez a lényeg, hanem az, hogy mit tudunk meg róluk a jellemzők szintjén, illetve, hogy mit tudunk a kiderült jellemzőkkel kezdeni: klappolnak vagy nem. Ha mindenáron a zodiákust forgatjuk a fejünkben, akkor egyrészt elveszünk a részletekben, másrészt ahelyett, hogy az intuíciónkat mozgatnánk a racionális felünket tornáztatjuk, nagyrészt hiába. Ha a Nap, Hold, Merkúr trióról sikerült összeszednünk némi infirmációt a szemfüles belső figyelem által, akkor már összeállhat előttünk az illető személyiségének 70-80%-a, ami nem kevés. Képet kaphatunk róla, hogy működik, mik az alapvető mozgatórugói, és az így kapott képet összevethetjük az igényeinkkel. Nyilván a precíz horoszkópelemzés sokkal mélyebb összefüggéseket is feltár, de ha a magunk eszközeivel akarunk boldogulni, akkor az is megy anélkül is, hogy fejben horoszkópot rajzolgatnánk.
A benyomásainak adjunk időt. Fontosak az első impulzusok, ami először eszünkbe jut, ami megérint, hat ránk a másik személyiségéből. Ezt én is mindig felhasználom a horoszkópelemzésnél, ha pontosítani szükséges a születési időt. Az pedig még fontosabb, hogy a fejünket ne használjuk: ne színezzük ki a képet, se rózsaszínnel, se feketével. Ne hasonlítsuk az eddigi tapasztalatainkhoz és ne nézzük őket a kudarcaink tükrében sem. Nehéz így de csak így marad a kép az, ami: a másik karakterének főbb vonásai. És a mi asztrológusi karrierünk kezdete 😉