Az Ikrek kettős jegy, ráadásul a kommunikáció bajnoka, nem is lehetne ideálisabb alap egy párkapcsolathoz-gondolhatnánk. Köztudomású még róla, hogy okos, érdeklődő, imád megismerni (ismerkedni), sokat beszél és egyértelműen az „és”-t választja a „vagy-vagy” helyett, tehát nehezen dönt. Kevésbé ismert, hogy az állatövben még mindig a fejnél tartunk, azaz nem ez érzelmek a fontosak igazán. Ezt nem azt jelenti, hogy az Ikrek szívtelen lenne, hanem azt jelenti, hogy analizál és inkább racionális, mint ösztönös döntést hoz.
A mondanivalóm stílusával is igyekszem szélesíteni az Ikrek-jellemzők bemutatását, és az Ikrek-rajongók létszámát :-), ezért most egy rendhagyó útmutatót olvashatsz. hosssszúúúúú és színes! 😉
Startkocka
Az Ikrek verhetetlen a párkapcsolat kezdeti szakaszában, ekkor érzi magát elemében igazán.
Az IKREK FÉRFI csodálatos csábtó: játékos, bohém, remek a csajozós dumája és színes egyéniségével pillanatok alatt eléri…(ja, célja nem feltétlenül van, úgyhogy valamit elér, ami újabb ugródeszka valami más felé).
Az IKREK NŐ vagány és flörtölős, aki nem kap szívinfarktust, ha nem ő a befutó, de azért igyekszik nem második lenni. Élénk a fantáziája, és a bizonyos női praktikákból a repertoárja igen széles. Szórakoztató és szórakozni vágyik. Sokoldalú és nem gond számára egyszerre főzni, mosni, takarítani, gyereket nevelni és kikapcsolódni IS.
A kapcsolat alapszinten a program-dömping jegyében zajlik: adott két helyes ember, akinek rengeteg a tennivalója, néha persze azért találkoznak, sőt olyakor közös élmények is futja. Nagyon ritkán vitatkoznak, viszont naponta legalább 10szer telefonon megbeszélik az aktuális gondolataikat. A háztartás nem a szívügyük, igyekeznek gyorsan és a legkisebb macera nélkül túllenni rajta. Hiszen annyi érdekes dolog van a világban, és ugyan mi van akkor, ha nem áll minden glédában otthon?!
Az Ikrek személyiség számára fejlődni azért nehéz, mert eleve nagyon dinamikusan változik belül, és sosem érzi magát késznek, tehát „rossznak” sem. A hibáit látja, de hamar túllép rajtuk. Analizál ugyan, de nem feladata eljutni a végkövetkeztetésig, ha pedig tanácsot kér félő, hogy nem egy embertől teszi, hanem minél többeket megkérdez, hogy minél több infó legyen a minél alaposabb helyzetértékeléshez. Végül agyon nyomja a sok tanács. Sokat markol keveset fog. Ez a mondat a továbblépése kulcsa.
A párkapcsolatban akkor tud továbbfejlődni, ha tudatosítja, hogy miről mond le (szokás, hobbi, nagy baráti kör stb.), elkezdi jobban megszervezni és beosztani az idejét. tehát jobban ott van az itt és mostban. Fejben is, nemcsak fizikailag. Ehhez két trükk: rendszeres légző gyakorlat. nem azért, mert az Ikrek-szerv a tüdő, hanem azért, mert a ki-be áramlás a „részt veszek”-érzését erősíti és harmonizálj a befogadás-elengedés kettősségét is, amire a személyiségnek nagy szüksége van, bármilyen szinten is van Ikrekként. Segít még a cikázó gondolatokat megzabolázni a koncentrációs gyakorlat: először csak néhány percig, majd az időt egyre növelve fókuszálj egy témára, ez lehet bármi, de csak arra figyelj. Nagyon nehezen fog menni, de a fejlődés mindig akadályokkal nehezített….
Lendületben
Az Ikrek akkor tud igazán 100%-os Ikrek lenni a kapcsolatban, ha van olyan életterület, ahol szabadon gondolkozhat. Ekkor nem sajnálja majd az érzelmi energiákat otthon. Tehát dolgozzon, tanítson, tanuljon folyamatosan. Ez kell a kiegyensúlyozottságához, enélkül a kapcsolatban is rágódik, agyal és felesleges gondolati köröket fut a párja legnagyobb értetlenségére.
Ezen a szinten az IKREK FÉRFI az odafigyelő, fifikás szerető, humoros és intelligens sármőr, aki minden témában lehengerlően tájékozott és aki elképesztő bókokkal tud kedveskedni akár naponta. Remek szervező és nagyszerű motivátor, aki maga is mindig lendületben van.
Az IKREK NŐ pedig igyekszik az összevisszaságot már elkerülni, nem keveri meg sem magát, sem a szálakat, nem menekül a konfliktus elöl, hanem tanul belőle. Tudja, hogy minden mozgásban van, de a meglévő értékeket tartja változásban, nem újakat vonz be. Mer érzékenyebb lenni és mer butábbnak tűnni. Azaz kezdi elveszíteni a fejét, a kontrollt.
A párkapcsolat ezen a szinten már nem a békés egymás mellett élésről szól, hanem arról is, hogy ismerjük és respektáljuk egymás igényeit. A tini-kori kapcsolat felnőtt és ismerkedik a felelősségvállalással. Nincs tartós érték felelősségvállalás nélkül, nincs harmonikus párkapcsolat tartós helyzetek nélkül, nincsenek tartós helyzetek közös munka nélkül. Az egymással párhuzamosan- ból az egymás felé irányába tolódik el a viszony. Még mindig vannak kétségek és kérdések, de elkezdenek belülről megszületni ezekre a válaszok is. Nyitunk a szívünk felé. Lényeges elem az intimitás, a testiség felvállalása és elmélyítése, ez a kapcsolat sarokpontja. Támogatja ezt a folyamatot minden olyan testgyakorlat, ami a mellkast tágítja, erősíti. Nem kell azonban túlzásba esni (az Ikrek hajlamos rá): maradjon meg a játékosság, a lazaság és a humor benned, legyél szórakoztató és vagány. Jó hír: sokkal kisebb lépéssel érheted el a következő szintet, mint amekkorát az előző szintről idáig meg kellett tenned. Nem kell más tenned, csak figyelni magad, de nem a szokásos módon, hanem úgy, mintha kívülről látnád önmagad, értékelve a lehető legobjektívebben és magyarázkodásmentesen. És kitartóan. Ez egy életfogytig tartó tréning, melynek során mindig számba veszed az aktuális csiszolgatni valóidat…
Szárnyalásban
Az Ikrek bölcsessége abban áll, hogy kételkedjen: kételkedni a buddhizmus legmagasabb szintén. Megtanulni a minden csak átmenet-szabályát, őszintén hinni a változásban és sosem hinni el az Igazságot, bárkié is. Persze kétkedni magabiztosan kell, az a tudomány. Jó szellemi harcos módjára, taktikával és kitartással keresni a lehetőségeket. Az Ikrek szembenálló jegye a Nyilas, a szembenálló jegyek pedig mindig kiegészítik egymást (nem feltétlenül a párkapcsolatban). Jelen esetben úgy valósul ez meg, hogy a Nyilas előre néz és Úton van, az Ikrek pedig a lába elé néz és lépésenként haladva gondolkodik. A párkapcsolatban elengedhetetlen kellék a haladás, a lépésenkénti előrejutás pedig az eredmény stabilitását garantálja. Nincs vidámabb dolog, mint játszva fejlődni, színes-változatos eszközökkel áthangolni a hétköznapokat és sokat együtt lenni, közösen alkotni, szellemi társakká lenni! Végül az IKREK FÉRFI fütyürészve-mosolyogva éli hétköznapjait annak tudatában, hogy ő tudja, hogy mikor mi a helyes megoldás. A párja meg majd végrehatja a szükséges tetteket. A változatosság továbbra is érdekli, de kifinomodottan és figyelmesen ereszkedik bele az új dolgokba. Mer véleményt alkotni és kiállni is mellette, mer küzdeni akár önmaga ellen is. A felelősségvállalást a lazaság álcája lengi be, a megbízhatóságát esetenkénti megingással támasztja alá (mert kivétel erősíti a szabályt)! Bámulatos az élethez való hozzáállása, a sokoldalúsága, a felfogása. Nyerő-mondják róla!
Az IKREK NŐ sosem veszíti el fiatalos lendületét, könnyedségét és a csak rá jellemző lélekmentő vidámságát. Nem magvas bölcsességekkel táplál, hanem a praktikus megoldásaival, életrevaló szemléletével és pikk-pakk tempójával. Ő Élni tanítja azt, aki mellette van: lelkesedni, megismerni, elengedni, minél több tapasztalatot szerezni és az élményekből épülni. Az Élet egy nagy színpad, ahol bármikor bárki bármilyen szerepet vállalhat, de az Ikrek tanulsága az, hogy a szerep mellé forgatókönyv is jár és nem biztos, hogy bohózatba csöppent éppen. Improvizációs készsége viszont a legszorítóbb helyzetből is bizton kihúzza! 😉 Ő az, aki 70 évesen még földkörüli útra indul, minden nap más szervezet ülésére megy el és baráti társasága egyre csak bővül. Mert ő így érzi jól magát.