Folytatom a „használati utasítás”-ízű sorozatot az épp aktuális jeggyel, a Nyilassal. Asztro-útmutató.

Az év legsötétebb napjait éljük, ránk köszöntött a tél. Sosem volt nagyobb szükség a világosság iránti hitre, az új tavasz iránti optimizmusra és a természetfölötti iránti elkötelezettségre, mint most. Bárhol elolvashatjuk, hogy a Nyilas személyiség derűs, optimista és hegyeket megmozgató hitet tudhat magáénak. Jó ember, aki mindenkin segíteni akar, feltétel nélkül stb.  :-). Azért nyilván több is van bennük! Nézzünk ezek mögé a tulajdonságok mögé!

A harmadik tűz-jegy ként a Nyilas nem az ösztönös, nyers erőt (Kos), vagy a magabiztos szilárd erőt (Oroszlán), hanem az öreg bölcs ő, aki már sejti, hogy miről is szól a Lét. Minden Nyilas sejti, a maga szintjén. A tűz benne nem pusztító erő, vagy önmegerősítő eszköz, hanem isteni szikra. Minden Nyilas guru: az életével tanít valamit. Mindegyikük hisz valamiben, ami számára szent és megkérdőjelezhetetlen. Ő két világ határán táncol: a sötétség és a világosság mezsgyéjén, ezért kettős természetű: lefelé szeretet kell sugároznia, felfelé pedig tiszteletet, már ha rendeltetésszerűen működik. Ha a fejlődésében megreked, akkor az előbbi mondat második fele érvényesül csak, ami sznobizmusnak tűnik a külvilágnak. Igen, ez is benne van. Mindegyik Nyilas-szülött érzi magában az isteni szikrát bármilyen hit-vagy vallási rendszerben nevelkedett is, és ez az érzet óriási felelősséget rak a Nyilas nyakába: meg kell felelnem a felsőbb énem elvárásának. Ha ez csak külsőségeiben sikerül, akkor elitista, sznob lesz. (Korunk istene a pénz, tehát a drága holmik megszerzése is lehet módja a felsőbbrendűvel való azonosulásnak.) Ha a belső világára is hat, akkor pedig örök kényszert érez önmaga tökéletesítésére azzal a frusztrációval, hogy sosem éri el a Célt, hiszen a Világosság már nem az ő kompetenciája (a világosodó ciklus a Bakban kezdődik). És miután a Cél mindig nagyon távoli, ideális norma az ehhez való hasonlítás mindenképpen önértékelési válsághoz vezet. Ha nem is állandóan, de időről időre bizonyosan. Ezt egy módon lehet kivédeni: állandó szellemi-spirituális fejlődésben-léttel, amikor minden pillanatban elkönyvelheti magában, hogy „Igen, teszek annak érdekében, hogy elérjem a Célt, fejlődőm, tanulok és haladok az Úton.”.

Mivel a kitűzött Cél távoli és elérhetetlen, a Nyilas nem a végállomás elérésekor kerül harmóniába, hanem akkor, ha úton van; ha tart innen oda; ha megy; ha mozgásban van fizikailag is, de még inkább szellemileg. Ő a zodiákus nagy zarándoka, aki menet közben alakul.

Ha nem vagy Nyilas, de a közeledben van ilyen jegyű, akkor az alábbi összefoglaló hasznodra válhat :-). Hogyan fogadhatod el és tarthatod tiszteletben a Nyilas személyiségét?

(Azaz használati utasítás, melynek révén kiegyensúlyozott lesz.)

–      Ne korlátozd: ez nem azt jelenti, hogy „csinálj, amit akarsz”, hanem azt, hogy legalább egy területen hagyod maximálisan kibontakozni és nem befolyásolod, nem kritizálod, és nem ellenőrzöd (pl. a hobbijában, vagy a barátaival való viszonyában, vagy a munkájában stb.)

–      Ne akard megváltoztatni a hitrendszerét, ideológiáit és aktuális morális téziseit. (Úgyis megváltoztatja ezeket ő maga is idővel.)

–      Bíztatsd. Nincs nagyobb teher egy Nyilas-személyiségen, mint az, hogy a tökéletlenségével kell szembesülnie. Elég, ha ezt önmagától elszenvedi, a külvilágtól inspirációt és ösztönzést vár.

–      Hagyd nagy terveket szövögetni. Neki ez nagy öröm, neked meg csekély veszély, mert általában nem szoktak megvalósulni 🙂

–      Legyen közös intellektuális területetek: azonos érdeklődési kör valamely művészet, tudomány, eszme iránt, amiben időről-időre jó kis eszmecseréket folytathattok. Nem kell a világot megváltani, de hagyd, hogy ő törekedjen erre, te pedig légy érdeklődő és tanuló mellette.

–      Nincs olyan Nyilas, aki valamiben ne érezné magát gurunak. A főzéstől az autószerelésig bármi szóba jöhet. Ismerd el ebbéli tehetségét és hagyd, hogy kibontakozzon. Ha csodálni is tudod ezért, nagyon hálás lesz.

Egy kis bulvár a végére: a Nyilas a férfi a grál lovag, a hős szerelmes és az elérhetetlen szerelmek nagy álmodozója. A Nyilas nő pedig a női minőség isteni megvalósítója, a magas Mérce, a földöntúli szeretet megtestesítője, aki inkább vágykép, mint cél….