A természet órája ketyeg, a Szűz jegyéhez érkeztünk. Csokorba szedtem néhány gondolatot, sokat közülük talán már ismersz is. A többi pedig segítség a Szűz-lélek feltérképezéshez.

A mottó: Minden jegy tökéletes, de a Szűz a legtökéletesebben igyekvő. 🙂

 

 

 Mert földjegy….

  •  Biztonságra törekszik, szereti tudni, hogy mire számíthat. Minden eshetőségre felkészül, utálj a meglepetést.
  • Fokozottan fél az ismeretlentől attól, ami számára még új. Kínosan ügyel rá, hogy felkészüljön a helyzetekre, és ahol ez nem megoldható, ott igazán vacakul érzi magát.
  • Fontos a test, mint  a Földanya személyes ajándéka, ezért ápolja, óvja, gondoskodik róla.
  • A tápláló szerep örömet okoz: anya, főnök, öngondoskodás. Könnyebb számára adni, mint kapni.
  • Abszolút gyakorlatias: csak arra fordít energiát, időt, pénzt, aminek számára kézzel fogható haszna van. Ettől lustának és anyagiasnak tűnhet.
  •  Minden körülmények között megfelelően akar működni.

 

Mert az átmenet jegye…

  • Spórol, megtakarít, listáz, racionalizál. Elengedhetetlen számára a felkészülés, a rákészülés, a helyes sorrend felállítása és a munka megszervezése.
  • Stabilitásra törekszik, ami szerinte kizárólag munka(folyamatok) révén érhető el.
  • Nem akar ragyogni, inkább szerénységével hívja fel magára a figyelmet.

 

Mert változó jegy…

  • Szívesen rendelődik alá, bár kritikai hajlama nehezíti a harmonikus viszonyt.
  • Azért tanul, hogy dolgozzon, és azért dolgozik, hogy tökéletesítsen. Nincs megállás, mindig új teljesítményre vágyik.
  •  Rendkívül szorgalmas és igyekvő, mert nem szeretne haladni: korral, elvárásokkal. De csak abban az irányban, ami szerinte megfelelő.
  • Nem örül a változásnak, csak azt a változást fogadja el, amit ő maga kezdeményez. Időszakonként viszont „automatikusan” megújul, és ilyenkor meglepő fordulatokat vesz.

 

Amiben nagyon-nagyon jó!

  • Kiválóan ért a pénzhez, remek ajánlatokat „fog ki”, a gazdálkodás nagymestere. Persze amit a fejébe vesz, azt megveszi, és fontos számár a minőség abban, amit igazán szeret.
  • Rend van körülötte: a dolgai között, az életében, a gondolataiban és még az érzelmeiben is. Semmi felesleget nem tárol, mindennek funkciója és haszna van.
  • Tudja mi a helyes, és meg is mondja. Utóbbi nem mindig teszi népszerűvé. Azt viszont nem tudja, hogy amit tud, az szubjektív.
  •  Látja az összefüggéseket, brilliánsan kilogikáz bármit attól kezdve, hogy hol veszítette el az esernyőjét, addig, hogy  a szomszédgyerek hol lehetett tegnap este.
  • Felkészül arra az esetre is, ami csak elméletben létezhet, mindig van A,B,C…terve kéznél.
  • Mindig mindent jól akar csinálni és valóban megy is neki. Veszi a fáradságot.
  • Segítőkész, igaz úgy segít, ahogy ő maga helyesnek véli. Nem megkérdezi, hanem kigondolja, hogy mi a helyes. Tevékenyen gondoskodik.

Szűz jegyű vagy? Akkor a tőled elvárható precizitással ismerd meg, fogadd el önmagad, változtasd meg és éld át….

Nem vagy Szűz? Segíts Szűz ismerőseidnek az előző mondat és folyamat kiteljesítésében.

  Jövő héten: Asztro-GPS: a Szűz fejlődési irányai a párkapcsolatban

  Addig is kérdőív arról, hogy hogyan tudnék neked még inkább segíteni.  Számít   a véleményed, töltsd ki a kérdőívet (kb. 3 perc az egész). Katt ide a kitöltéshez>>