2014 asztrológiai tendenciái

Vagyis az erőgyűjtés, befektetés ideje. Az energiák befelé hatnak, nincs mód látványos kiteljesedésre és meglódulásra. Mód van viszont lépésről-lépésre felülvizsgálni és új nézőpontból átlátni a stratégiánkat, hosszú távú tervet szőni és levonni az eddigi 2-3 év tanulságait. Az illusztráció megtévesztő, annyira nem virágos a helyzet, de ügyesek leszünk. Jönnek a részletek!

Ütős évkezdet: 2014 plútós újholddal indul, ami előre vetíti, hogy ez egy nagyon energikus év lesz. Ám az újholdat a Mars és az Uránusz is korlátozza, ami azt jelenti, hogy az erőlködéseink kevés eredménnyel kecsegtetnek, nem lehetünk igazán hatékonyak. Legalábbis akkor nem, ha kifelé akarunk bizonyítani.

 

A Szaturnusz, mint „évfelelős” megszilárdítja a 2013-as eredményeinket. Akár akarjuk, akár nem. Változtat, ahol nekünk nem sikerült és bebetonozza azt, amit elértünk. Ha nem hoztuk meg azokat a döntéseket, amelyekkel meghaladott helyzeteinkből kilábalást hoztunk volna a hátráló időszak alatt, márciustól nyár közepéig ne csodálkozzunk, ha jönnek a leckék. Skorpió Szaturnusz, tehát kemény bűntudatra, erős egyedüllét-érzetre számíthatunk, ha halogattuk a nyilvánvalóan megváltoztatandót. Ugyanebben az időszakban tudjuk korrigálni a 2013-as akcióinkat, ha szükséges. A Szaturnusz 2014 Karácsonyáig a Skorpióban marad, ezért még mindig több figyelmet érdemel a belső munka, mint a külvilágnak való megfelelés.

 

Amikor a Szaturnusz hátrálni kezd márciusban, a Jupiter pont egyenes mozgásba kezd, lezárva egy több hónapos periódust, ami a lelkünket esetleg nagyon is megülte. A bolygó július közepén lép át az Oroszlán jegyébe, ahol az igazságérzetünk erősödik, és beindul egy szeretet-éhes időszak a világban. Mindenki kapni szeretne. December elején majd a Jupiter tolatni kezd, és belátjuk, hogy csak azt kaphatjuk vissza, amit befektettünk, mégha érzelmekről van is szó. Az önzés tehát nem előrevivő, ideje taktikát váltani.

 

A három távoli, transzcendens bolygó közül először a Plútó vált hátrafelé április közepén és így halad szeptember végéig. A majd’ fél éves periódus intenzív fáradságot, enerváltságot, lelkesedés-vesztést, céltalanságot hozhat, ha nem voltunk elég körültekintőek az éves tervet illetően. Lehetőség van viszont ezalatt mélyebben rálátni a belső mozgatórugóinkra és új motivációkat gyűjteni a változásainkhoz. Kifejezetten termékeny időszak a tudatos lények számára!

 

Június közepén a Neptun is retrográdra vált, egészen november elejéig megy hátrafelé. Mindazon álmaink szétporladnak, amelyeknek nem volt reális alapjuk, de csak azért, hogy megfontoltabbak születhessenek. Jó időszak a kreativitásunk, fantáziánk edzésére, az intuíciónk fejlesztésére és az együttérzés gyakorlására. A lelkiismeretünk állandó szolgálatban lesz, figyeljünk az intelmeidre és segítsünk minél önzetlenebbül a rászorulóknak.

 

A hátrálók csapatához végül az Uránusz is csatlakozik július végén, így augusztusban és szeptemberben mindhárom tudatformáló bolygó belső munkára hív minket, nagy erőket mozgósítva bennünk és körülöttünk. Állandó forrásban érezhetjük magunkat, ezért jól fognak jönni a csendességet, békességet hozó praktikák. Az Uránusz a régi rendhez hív vissza, nosztalgiát ébreszt egy korábbi ritmusunk, életmódunk iránt, de korántsem azért, hogy ezt visszaszerezzük, hanem hogy az abból származó tapasztalatainkat felhasználva építhessünk új rendet magunknak.

 

A folytatásban jönnek a meglepetést okozó fényszöget. Nyomj egy lájkot, ha kíváncsi vagy rá!