Újév napján elég vészjóslóan nyilatkoztam az égen látható konstelláció párkapcsolati hatásairól. Nos, most épp az ellenkezőjéről tudok beszámolni: a Valentin-nap az év egyik legenergikusabb párkapcsolati napja! És mivel az év eleji cikkben már leírtam, hogy túl sok jóra idén ne számítsunk, most ne hagyjuk ki a lehetőséget, és töltsük együtt a kedvesünkkel ezt a napot igazán örömmel és vidáman. Minden égi segedelem meglesz hozzá!A Valentin-napi bolygóállás szigorúan csak az erre a napra érvényes tendenciákat mutatja. Sajnos, mert jó lenne ebből még néhány nap, hét…Hogy miért?

E napon rengeteg felszabadult energia zsong mindenkiben. Felébred a vágy az új dolgok iránt, nem riadunk vissza attól, hogy valami eddig ismeretlent, szokatlant próbáljunk ki. Még azokban is kevesebb a görcs, akik visszahúzódóbbak, konzervatívabbak. Sokunkkal fog valami igazán érdekes történni: egy meglepő találkozás, egy nem várt fordulat, egy remek gondolat, ami később meghatározó lesz. Párkapcsolati konfliktusokra nem sok esély van, az előrejelzés azt mutatja, hogy mindenkiben inkább a megegyezés érzése munkál, nem a vitáé. Remek alkalom kínálkozik a közös játékra, beszélgetésre, mindenképpen valami közös szellemi tevékenységre.

Az Újhold a férfi és női energiák egyensúlyát jelzi. Újabb megerősítést nyer tehát a harmonikus helyzet, ha vitánk van, ami már húzódik egy ideje, most sikerrel intézhetjük el oly módon, hogy mindkét fél elégedetten könyveli el a végeredményt. És ha már itt tartunk essen szó az érzelmekről is, hiszen Valentin-napon mi sem lehet ennél fontosabb :). Megértő, szertetett-teljes légkör várható. Meglehet, hogy a párunk olyan helyzetére, gondolatára is ráérzünk, amire eddig sosem volt példa, vagy legalábbis ritkán. És ez igen hasznos építőeleme a kapcsolatnak! Használjuk bátran az intuíciónkat és mondjuk ki az érzelmeinket, ha eddig falakba ütköztünk e téren, most sokkal oldottabb a légkör, jobb fogadtatásra számíthatunk. 🙂

A Valentin-napi bolygóállás bár mindannyiunkra hatással van annak mértéke és megjelenési formája nagyban függ attól, hogy kinek-kinek a személyes horoszkópjában hogyan jelenik meg ez a nap. Természetesen egy lazább Ikrek, Nyilas vagy Vízöntő méginkább szárnyalni fog, míg egy zárkózottabb Bak vagy Szűz nem fog átélni nagy felszabadító élményeket ezen a napon sem. Ámde megérezhet valami MÁST, újat, ami segít abban, hogy a személyiségét kinyissa. És bár a Bakból sosem lesz Vízöntő, mégis olyan élményekkel gazdagodhat, ami hosszútávon is adalék neki magának is, és a párkapcsolatának is. Ha pedig valakinek problémásra sikerül ez a nap, ne az égieket szidja, mert ők igazán mindnet megtettek, még azt is elintézték, hogy vasárnapra essen :-)).