alive-720243_6404 erős impulzus egy napon. Mi ez a négy és mihez kezdjünk velük? Van ugye a tízmilliószoros nap, ami már a csapból is folyik, telihold is van, de ez egy folyamat, ami napokig tart; aztán május 21-én Buddha születésnapját is ünnepeljük, valamint a Nap is átlép az Ikrek jegyébe. Vegyük sorra mindegyiket, aztán pedig nézzük meg, hogy mivel érdemes tölteni a napot, hogy markoljunk is valamit ebből a jól hangzó kollekcióból.

Mi zajlik éppen?

A tízmilliószoros nap jelentősége -dióhéjban- abban áll, hogy ezek a napok fokozott teremtőerővel bírnak, így kiemelkednek a hétköznapok sorából. A buddhista tradícióból származnak és Buddha életének egy-egy fontos állomásához kötődnek. Miután mindannyian Buddhák vagyunk, ezeken a napokon mi is erősebben teremthetünk és jobban ráláthatunk isteni mivoltunkra. Mint tudjuk, nem csak a pozitív erő hat ekkor sokszorosan, de a negatív is, ezért nem mindegy, hogy mi van bennünk, elsősorban érzelmileg. Érdemes segíteni, jó cselekedetet véghez vinni, adományozni, gyakorolni ki-ki az irányzata szerint. Ha nyugodt, békés a nap, már sokat tettünk lelki üdvünk emelése érdekében.

Buddha születésnapját, aki meg szeretne emlékezni róla, otthoni szertartással vagy templomi részvétellel tisztelheti meg. Füstölő- és ételáldozatot lehet bemutatni, fogadalmat szokás tenni, vagy valamilyen köz javára végzett nemes cselekedet is szép ajándék az ünnepen. Az imák, mantrák célozzák a világ javát, ne pedig a sajátunkét.

A Skorpió-Nyilas telihold idén a Marssal is kiegészül és ezért különösen is figyelemre méltó és erőteljes. Ennek a teliholdnak mindig az a kérdés az üzenete, hogy mennyire áldozzuk be a mélyt a felszínért; a belsőt a külsőért; a nehezet a könnyűért. Egzisztenciális kérdések! A Mars jelenléte a konstellációban tovább hangsúlyozza, sürgeti a kérdésfeltevést és arra indít minket, hogy merüljünk el a belső világunkban pár napra, ne féljünk az igazi érzéseinktől. Éljük meg őket (Skorpió) ahelyett, hogy gondolkodnánk rajtuk és ezáltal akarnánk mielőbb megszabadulni tőlük (Ikrek). A Mars jelzi, hogy ha nem tesszük ezt meg önként, akkor lesz egy külső kényszer, ami garantáltan összehoz minket a belső világunkkal.

Végül a Nap Ikrek jegyébe való átlépését is május 21-én ünnepeljük, habár már 20-án az esti órákban bekövetkezik a jegyváltás. Ez sosem egy pillanat, hanem egy energia-folyam, ami legalább egy napig aktív, így 21-én is van okunk foglalkozni vele. A Nap-átlépés mindig ritmusváltást jelent, most egy vibrálóbb tempóra kapcsolhatunk a Bika kényelmessége után. Reméljük jól kipihentük magunkat és kíváncsi elmével vesszük fel a következő hetek impulzusait. Miután az Ikrek intellektuális jegy, az átlépésről elmélkedéssel érdemes megemlékezni: mit szeretnék megtanulni a következő hetekben; mit tanítok a Világnak; milyen a kapcsolataim minősége; elégedett vagyok-e a kötelességtudatommal. Meg persze bármi más is ide való, ha épp eszünkbe jut azaz figyelmet kér.

idea-152213_1280

 

Hogy teljen a nap?

Mivel érdemes tölteni május 21-ét azok kívül, hogy pozitívak maradunk? Már a reggeli órákat is feldobhatjuk egy kis meditációval, relexációval, a hitünk megerősítésével. Így elősegítjük, hogy nemes hangulatú legyen a nap. A nap folyamán végezhetjük a szokásos dolgainkat azt szem előtt tartva, hogy tudatosan figyelünk ez érzéseinkre és a gondolatainkra; vagy lehet ez egy különleges nap, amit a jócselekdeteknek, áldozatoknak szentelünk l. feljebb. Elővehetjük a horoszkópunkat is, és mandalaként tekintve rá tanulmányozhatjuk az Ikrek-Nyilas, Skorpió-Bika területek személyes mondanivalóját. Eszünkbe fog jutni valami fontos.

A gondolatok-érzések figyelése nem azt jelenti, hogy csak vigyorgunk egész nap, nehogy valami devalválja a tízmilliószoros teremtő erőnket és csak ötmilliószorost tudunk kipréselni belőle. A jámbor szép lelkűsködéssel nem sokra megyünk. Lehetnek negatív gondolataink, bajaink ezen a napon is,d e tudjunk róluk és keressük a felbukkanásuk okát. Nem vagyunk istenek, nem tudunk egy egész napot pozitív lebegésbe eltölteni, elnézést attól, aki képes erre! A tízmilliószoros teremtésre akkor tudunk ráérezni igazán, ha őszinték vagyunk. Olyat kívánunk, ami a belsőnkből fakad, ami nem csak a mi javunkat szolgálja és ami érték. Minél többször gondolunk a kívánságainkra a nap folyamán, annál erősebb lenyomatot képez bennünk is és ezzel elősegítjük a megvalósulását. Nagyon üdvös a telihold által inspirált, azaz bennünk feljövő kérdésekkel, témákkal foglalkozni. Stabil lezárásokat eredményez (tízmilliószorosat 🙂 ), ha rájövünk valamire. És az Ikrek-felvetések is terítékre kerülhetnek, hátha célok fogalmazódnak meg általuk, amikhez tízmilliószoros erő-segítséget adhatunk magunknak. Nem baj, ha nem fér bele mindez egy napba, a telihold ereje néhány napig még velünk van és az is nagyon erős!

Inspiráló gondolatokat, napokat!