Ha őszintén belegondolunk, azt hiszem többen bevallhatjuk, hogy az egész évünk a nyaralás körül forog. Télen gyűjtögetünk, tervezgetünk, tájékozódunk, tavasszal már a szervezés és előkészítés kap szerepet, ősszel pedig fényképeket nézegetve idézzük fel élményeinket boldog nosztalgiával.

 A pihenés életünk sarkallatos pontja, mert egyre kevesebb jut belőle, egyre kevesebb pénz jut rá. Bár egyre nagyobb szükségét érezzük évről-évre annak, hogy feltöltődjünk és lazíthassunk. Szeretnék olyan varázserővel bírni, ami képes mindenkit legalább egy hétre felszíbadítani a kötelezettségei alól és elrepíteni egy olyan vidékre, ahova igazán vágyik… De sajnos ilyen képességgel nem rendelkezem. Van viszont egy valós és létező képességem, ami azonnal bevethető nyaralás-ügyben és segítségünkre lehet: ez pedig az asztrológia.

Mire gondolok? Például az IKREK úgy nyaral, hogy: A változatosság neki is feltétel, de a Kostól eltérően az Ikrek többre értékeli az intellektuális kalandot, mint az extrém kihívásokat. Ideális számára a társas út, hiszen ekkor barátokat is szerezhet. Ő a felkészült utazó, aki pontosan tudja, hogy ahol jár, milyen látnivalók vannak a piacoktól  a műemlékekig. Minden érdekli, mindent szeretne megismerni. Legjobb, ha a kikapcsolódást túrák is színesítik, remek ehhez a bicikli. Ő azért vakációzik, hogy ismereteket szerezzen: új embereket és új tudást. Valószínűleg több utazást is szervez a nyárra. Tipp: jöjjenek a barátok is!
 
És a többiek? Vagy hogyan lehet még az asztrológiai módszerével megközelíteni a nyaralást?
Részletek itt, vagy olvass tovább.
 
 
A vakáció megszervezésekor számos szempont merül fel, most egy újabbat mutatok, ami nem a korlátaink számát növeli, hanem a lehetőségeinket tágítja ki.
Miben segíthet az asztrológia a nyáriszünet zökkenőmentesebb megszervezésében és teljesebbé tételében?
  • Segít feltérképezni a csillagjegyednek megfelelő pihenési igényeidet, hogy valóban úgy lazíts, ahogy neked jó.
  • Megmutatja az egyes országok, tájak asztrológiai besorolását annak érdekében, hogy ahová mész, ott otthonosan is érezd magad.
  • Tudatosítja a csomagolás listád kritikus elemeit (amit mindig elfelejtesz), hogy ne legyen bosszantó hiányérzeted.

Mindezt persze 12-fél módon, hiszen a prototípusok száma ez, figyelembe véve azt is, hogy sem egyformák, sem egyfélék nem vagyunk. Jól hangzik?

Készítettem egy összefoglalót a vakációd asztrológiai szemléletű megszervezéséről természetesen szakkifejetések és sallangok nélkül. Ez az ingyenes tanulmány azt a célt szolgálja, hogy használd, hasznosítsd a tartalmát. Ezért töltsd le most gyorsan és ingyenesen innen és lájkold a bejegyzést, hogy mások is hozzájussanak (picit lassan töltődik be):

Nyári útvonaltervező az asztrológia segítségével

Nyomj egy lájkot, köszi! 😉