A napokban a Szűz jegyéből a Mérleg jegyébe átlépő Jupiter új, bő egy éves korszakot nyit az életünkben, amit leginkább a magánéletünk síkján érhetünk majd tetten.
A Szűz jegyében megélt (utóbbi egy éves) időszak agyalós, pragmatikus vagy éppen pesszimista párkapcsolati hozzáállása radikálisan változik mindenkiben, hiszen egy egészen más, átszellemültebb és érzékenyebb korszak érkezik. Nézzük, miért és hogyan!
A Jupiter szimbóluma már önmagában is sokat mondó: áll egy félkörből, ami a lélek, a Szellem jelképe és áll egy keresztből, ami a materiális valóságé, a realitásé, a racionalitásé. A Szaturnusz szimbóluma sem áll másból, csakhogy ott az elhelyezkedés épp fordított: a Jupiternél a félkör van feljebb azaz uralkodik a kereszt felett, a Szaturnusz ellenkezőleg működik. Ha a Mérleg minőséget is bevonjuk, azt látjuk, hogy a balansz és a harmónia keresése a fő feladat, vagyis a materiális gondokat/gondolatokat hátrahagyva, feláldozva, a szellem és lélek ereje mentén keressük az egyensúlyt ebben az új érában. A Jupiter a Kozmikus Törvény megtestesítője is, így azt képviseli, ami aktuálisan nekünk párkapcsolati ügyben „jár”, amiért már megdolgoztunk. Lehet ez egy felszabadult, ajándék-osztós időszak is, amikor a karma beérik. Sőt azt is mondhatjuk, hogy most minden (égi) segítséget megkapunk a számunkra ideális párkapcsolat kialakításához.
Az XXL-életérzés
A Jupiter a bőkezűségéről, nagyvonalúságáról is híres és ezeket a tulajdonságait remekül ki tudja bontakoztatni a Mérleg jegyén keresztül. Szállítja vagy felturbózza tehát a szerelmet és párkapcsolatot egy számmal tökéletesebbre, sőt az ideális szintre. Ide csak annyi a megjegyzésem, hogy a most éppen számunkra ideálisról van szó, ezt jó, ha tudjuk. Az igaz ugyanis, hogy a Jupiter a Nagy Segítőt is megtestesíti, de mindenkin csak annyiban lehet segíteni, amennyiben nyitott rá, kész rá. Ha valaki csak egy almát tud megenni, annak hiába adunk egy kilót, objektíve jobban jár, de mégsem tud mit kezdeni vele. Ezt majd ne felejtsük el, ha érkeznek a Nagy Falat-ajánlatok az érzelmi életünkben.
A Jupiter a Hagyományban a Nagy Szerencse bolygója is, míg a Vénusz (ami a Mérleg jegyének ura) a Kis Szerencséjéé. Úgy tűnik, duplázódik a szerencse-faktor és ennek megint örülhetünk. Bizony így is lesz, a teendő pusztán annyi, hogy higgyünk is a szerencsénkben, az ugyanis nem valami rajtunk kívül álló jótétemény, hanem belülről fakadó inspiráció ti. Mindenki a maga szerencséjének kovácsa. Nem árt szem előtt tartani, hogy annyi szerencsénk adódik a szerelemben (is) amennyit el tudunk képzelni. Tágítsuk a tudatunkat, adjunk nagyobb kibontakozási lehetőséget az égi nagyvonalúságnak! Dolgozzunk ezen aktívan.
Hit, remény és még valami plusz
A Jupiter a hittel is kapcsolatban áll, mint a fentiekből is látszik. Nagyon nem mindegy, hogy milyen kapcsolatot „hiszünk el magunknak”. Nemcsak a képzeletről van szó, mert az jól szokott menni, hanem inkább arról, hogy mennyire vagyunk bátrak ahhoz, hogy azt mondjuk „megérdemlek egy ilyen és ilyen klassz kapcsolatot”. Ha a kishitűségünk (!) lebeszélne róla, akkor már szegény Jupiter nem sokat tud segíteni, ő az eltökéltek pártján áll, nem a kételkedőkén (ők keressék a Neptunt).
A Kozmikus Törvényről már szó esett, picit árnyaljuk ezt a témát is. Alapvetően a Mérleg Szaturnusz jelöli azt a kapcsolatot, amire megértünk, amiért megküzdöttünk és ami karmikusan nekünk jár. A Mérleg Jupiter is kapcsolatban áll azonban a karma törvényével -vagy a kozmoszéval- csak másképp: eggyé kell tudnunk válni az optimizmusunkkal ahhoz, hogy az égi segítség elérjen bennünket. Ehhez túl kell tudnunk lépni nemcsak a kishitűségünkön, de a korábbi tapasztalatokból eredő berögződéseinken is. Nem csodavárásról van szó passzívan, hanem aktív boldogság-építésen, belső építészetileg, így a külső eredmény is szebb lesz.
A Mérleg Jupiter-korszak hangulata
A Mérleg könnyeddé és örömtelivé szeretne varázsolni mindent, amivel kapcsolatba kerül, most épp a Jupitert, ami hajlik is erre. Kedélyünk és képzelőerőnk a pozitív irányba mozdul ösztönösen, pláne, ha még támogatjuk is. Az elmúlt időszak szűzes megfontolt, kigondolt, biztonságra törekvős párkapcsolati gondolatmenetei után felszabadultabb, kockázatvállalóbb és bizakodóbb attitüd segítheti elő, hogy jobban érezzük magunkat.
Egyúttal előkerülnek az udvarlós, nagyvonalúbb, életigenlőbb partnerek is, ha hagyjuk. Függetlenül attól, hogy van-e Mérleg Jupitere vagy sem, most mindenki mérleg jupiterül szeretne hódítani. Ez a nyerő taktika. Vagyis a toleráns, kedves, humoros, érzelmeit megélni és kommunikálni tudó, az Életbe vetett bizalommal rendelkező személyiségeké a terep és a siker. Bárki válhat ilyenné, ha egy kicsit (vagy többet) tesz érte.
A Mérleg Jupiter különösen áldásos, felszabadító egy évet jelent azoknak, akik hangsúlyosan Mérlegek (itt áll az aszcendensük, vagy legalább két személyi jelölő bolygójuk): sok minden magától és pozitívan megoldódik, több segítség érkezik, váratlan pozitív fordulatok állnak be és nagy örömök keletkeznek. Főként azon az életterületen, ahová a a Mérleg jegye esik a horoszkópban. Itt kibontakozás és komoly előrelépés várható a korábbi tettek eredményeképpen.
Továbbá segítség várható ott is kedves emberek részéről, ahová a tranzit Jupiter fényszöget vet.
Összességében a következő egy évben az a feladat, hogy ráhangolódjunk a hozzánk méltó párkapcsolati energiákra; merjünk hinni annak megtestesülésében és váljunk kedves, emberszerető, odafordulós partnerré, aki köré ugyanilyen emberek gyűlhetnek. A többi a Kozmikus Törvény dolga.
Tetszett? Akkor dobj egy lájkot, köszi! 😉