sand-1229590_1920A Vénusz égi útját követjük most is, ahogy szoktuk, így a megállapítások mindenkire érvényesek. Idén nyáron a felforgató-bemozgató-megújító energiák dominálnak, ugyanis az Uránusz, a Merkúr, a Szaturnusz játsszák a főszerepet, ők kerülnek erős fényszögkapcsolatba hónapról-hónapra a Vénusszal. Hátrálás nincs és a Vénusz sokszor halad szabadon, fényszögmentesen az adott jegyben, ami mindig nyugvópontot és feltöltődést jelenthet, ilyenkor töltekezhetünk az adott jegy vénuszi energiáival. És készülhetünk a következő energia-hullámra.

RÁK VÉNUSZ-időszak: július 12-ig

Már javában a Rák jegyében halad a Vénusz, július első négy napjában pedig a Plútó áll szemben vele. Ez a konstelláció erősen (tényleg erősen!) rákérdez az érzelmi biztonságunkra, labilissá és lázadóvá tehet minket, valamint egészen mélyről jövő és elementáris szerelmi energiákat is generál. Ismerkedni ilyenkor veszélyes, mert túlságosan elemiek az ösztönök, hacsak valaki nem épp erre vágyik persze.

Július öttől a Mars segít be: a visszahúzódásra hajlamos Rák Vénusz kap tőle egy aktivitás-löketet. Jön négy nap, amikor jó megérzésekkel felvértezve kereshetünk társat óvatos duhaj módjára. Ne kapkodjunk és ügyeljünk a határozottságra.

Majd július 7 és 11 között az Uránusz ad stop-táblát a haladásnak, ekkor feszítő érzések lavinája indulhat el, ami nagyon elbizonytalanít: kit keresek, mit keresek, nem jobb-e egyedül? Semmi pánik, csak válaszolni kell szépen sorban a felmerülő belső kérdésekre és nem szabad elhamarkodottan, dacból, sértődésből, önbizalom-hiányból komoly döntést hozni ezekben a napokban.

 

OROSZLÁN VÉNUSZ- időszak: július 12- augusztus 6.

Az Oroszlán Vénusz a külcsínről és a határozott, szemet vonzó megjelenéséről híres. Ezekben az energiákban mártózhatunk meg most. Törődjünk többet a külsőnkkel, formázzuk úgy magunkat, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben és zsebeljük be bátran az elismeréseket. Ha a Vénusz ebben az időszakban épp nem áll fényszögkapcsolatban más bolygóval, akkor foglalkozzunk önmagunk megszépítésével és magabiztosság-feltöltésével.

Július 14-től 21-ig a Merkúr együtt halad a Vénusszal, együtt teszik meg az első lépéseket az Oroszlánban és ez nekünk nagyon jó! Ersödik az önérzetünk, nem érjük be akárkivel, ugyanakkor magabiztos lépéseket is teszünk a vadászat terén, nemcsak álmodozunk egy vágyott párról. Használjuk ki ezt az ambíciózus hetet, mindent tegyünk bele: nézzünk ki jól, határozottan ismerjük fel az igényeinket és keressük a lehetőségeket az ismerkedésre. Nap mint nap. A nyár legjobb társkereső napjai ezek.

Ami ezekben a napokban elkezdődik, az nagyon hamar meg is mérettetik: 21 és 24 között a Szaturnusz vizsgáztatja a jelölteket. Aki marad, az tartós lesz, akiről kiderül ez-az, azt engedni érdemes. Ezeken a szaturnuszi napokon megnyugtató érzésekkel vesszük tudomásul eddigi döntéseinket és a jelenlegi helyzetünket. Nem akarunk mást, többet, mint ahol tartunk. Realista napok.

Aztán jön az Uránusz és odébb lendít: július 29 és augusztus 4 között tele leszünk energiával, és vagy az adott, már létező kapcsolatot szeretnénk mindenáron új dimenzióba helyzeni, izgalmasabbá tenni, vagy elementáris vadiúj kalandokra vágyunk. Önmagunk különlegességének kifejezése és elismertetése mindennél fontosabb. Ezek a bizonyítás és skalp-gyűjtés napjai: lám-lám erre is képes vagyok; megyek megcsinálom. Nem esik nehezünkre az áhított nagyvadat sem becserkészni.

 

mobile-phone-1419273_1920

 

SZŰZ VÉNUSZ-időszak: augusztus 6- augusztus 30.

A Szűz Vénusz a letisztult, gyakorlatias és szerény megoldások híve, de vigyázzunk a túlzott kritikai és kompromisszumképességünkre ezekben a hetekben. Ha a Vénusz épp nem áll fényszögkapcsolatban más bolygókkal, akkor pozitív gondolatokkal töltekezzünk, fizikailag és lelkileg is pihenjünk, ne használjuk agyon magunkat, mert a sürgetés nem a tartós eredmény záloga. A kevesebb több!

Augusztus 6 és 11 között egy erős visszahúzó erő tapasztalható a Mars kvadrát képében: semmi sem megy, vagy legfeljebb döcög. Kipukkadt az ismerkedés-hajlam lufi, vége a nyári lendületnek. Pár napra! Maradjunk nyugton és tényleg fújjuk ki magunkat, rendezgessük az érzéseinket.

11-től 18-ig a Neptun jó nagy felfordulást önt ránk, és már azt sem tudjuk, mi kavarog bennünk igazán és mit teszünk hozzá a fejünkkel. Szív és agy zavara áll be, ami félreértések alapja, tehát továbbra is maradjunk csendben.

18-tól 21-ig a Szaturnusz váltja meg a helyzetünket azzal, hogy kisöpri a nem nekünk való embereket és gondolatokat, de segítsük azzal, hogy elengedjük, ami menne. Így végre rend lehet, és tudunk tisztán látni. A bölcsességünk nő, a ködös-romantikus álmaink viszont apadnak.

A hónap utolsó 5 napjában a Jupiter és a Merkúr jóvoltából kifejezetten érett és gyakorlatias döntéseket hozhatunk végre, ekkor érdemes megnyilvánulni, helyzeteket megoldani. A fejünk tiszta lesz és ne ijedjünk meg, hogy a korábbi hónapokhoz képest az érzéseink mintha eltűntek volna. Nem tűntek el, csak szabadságra mentek.

heart-1137254_1920

MÉRLEG VÉNUSZ- időszak: szeptember 1-től

A Vénusz a Mérlegben az őszi napéjegyenlőségen túl is marad, mi azonban csak idáig, azaz szeptember 21-ig követjük az útját ebben a részben.

A Mérleg Vénusz igazán alkalmas, hogy a társkeresés könnyed és szívélyes keretek között folyjon, kedvességünk és pár-igényünk is csúcsra járatható szeptember folyamán. Nem biztos, hogy ez az időszak a holtomiglan tartó kapcsolatok születésének ideje, de az biztos, hogy tele van az éter ismerkedés-energiával, markoljunk hát belőle jó nagyot. Ha pedig a Vénusz nem működik együtt senkivel az égen, akkor ezeken a napokon örüljünk az Életnek: táncoljunk, menjünk vidám társaságba, nézzünk szívderítő művészeti alkotásokat, hallgassunk lélek-emelő zenét. Kényeztessük magunkat, elsősorban érzelmileg.

Szeptember 5 és 11 között ismét a Szaturnuszé lesz a főszerep: egy segítő fényszöggel tolja meg a Vénuszt abba az irányba, hogy oké vagy, nincs miért szégyenkezni. Az összehasonlítgatások művészei is erősebbek és magabiztosabbak lehetnek. Kifejezetten ajánlott szerencsét és önbizalmat próbálni ezekben a napokban! Érezzük a bugit, keressük a lehetőségeket! Ne riadjunk vissza eddig szokatlan ismerkedési fórumoktól sem. A szaturnuszi energia megvéd a csalódástól.

Eközben 9-től a hónap közepéig a Plútó is színre lép és követeli, hogy csináljunk már valamit, lépjünk a tettek mezejére. Ha nem tesszük frusztráció, düh és mély elégedetlenség-érzet lesz az ajándék, amit igyekszünk ugyan kivetíteni, de sajnos minduntalan visszapattan ránk. Ebben a pár napban jó taktika a stratégia-váltás: másképp állni önmagunkhoz és a társkereséséhez, egészen másképp. Ne a külsőségekre fókuszáljunk, hanem nagyon őszintén arra, hogy hol akadhatunk el, mi nem megy. Ha valaki kíváncsi, ezekben a napokban érdemes segítséget igénybe venni a jobb eredmény elérése érdekében. Nagy dinamikájú napok ezek, több dimenziót ugorhatunk, ha merünk önmagunkkal szembenézni.

Szeptember 16 és 21 között levezetésként az Uránusz piszkál minket jócskán föl. Felteszi a pimasz kérdést, hogy nem lenne-e jobb inkább egyedül; hol is van a mi szabadságunk; tudunk-e mit kezdeni az egyéniségünkkal vagy csak azért akarunk társat, hogy ne kelljen elviselni önmagunkat. Zavaró gondolatok ezek, de pont időszerűek. A Mérleg Vénusz hajlamos a szőnyeg alá söpörni a (z önismereti) problémákat az Uránusz-tornádó viszont nem hagyja. Előrébb jutunk, ha most kifelé söprünk, nem befelé. Keressük az idegenek társaságát, ők másképp látnak minket és ez a látószög hasznos lehet. Ismerkedjünk a kaland kedvéért külföldiekkel vagy furcsa emberekkel, lessünk el tőlük valamit, ami színesítheti az egyéniségünket. Éljük meg az extravaganciánkat. Menjünk el a határokig. Sok párkapcsolati kérdésünkre felel ez a pár nap, ha aktív részesei vagyunk és nem gubózunk be a jól bevált korlátaink mögé.

A Vénusz persze itt nem áll meg, folytatja őszi útját a Mérleg jegyén át és a talán ez a cikk is folytatódik majd szeptember végén. Ha szeretnéd azt is elolvasni, nyomj egy lájkot!