Bejegyzések a dátummal - november, 2009

„ ..sokat fejlődött önmagához képest…”

Megjelenés: szerző: dátum: nov 30, 2009 téma: harmonikus párkapcsolat | 0 hozzászólás

Több barátom is abban a helyzetben evickél, hogy az „ex” és az „aktuális” státusz között lebegtetik a párkapcsolatukat, mert amint kilépnének belőle a társ rohamos fejlődésnek indul. Önmagához képest. Kemény döntési helyzetet generálva mindkettőjük számára. Igen, ilyenkor véleményem szerint mindketten dönthettek. Sőt, közös döntés szükséges, merthát a párkapcsolat jellegénél fogva csak két fél által üzemeltethető. A téma tömör kifejtése következik. Adott tehát egy kihűlt, harmonikusnak éppen nem mondható kapcsolat, amiben egyik...

Tovább olvasom

A hét témája : a változás

Megjelenés: szerző: dátum: nov 29, 2009 téma: önismeret | 0 hozzászólás

A Nyilas jegyében járunk, változó jegy, ami engem arra inspirált, hogy a változás kérdését járjam körbe. Miért fontos az állandó megújulás, a változás a párkapcsolatban? Mert mi magunk sem, a személyiségünk sem fix, állandóan változunk, és ez kihat a környezetünkre és a kapcsolatainkra is. Ez a dolgok rendje. Ezen felül, ha egy magasabb szinte akarjuk emelni a kapcsolatot, vagy arra keressük a választ, hogy hol késlekedik már a nagy Szerelem, akkor a változás kulcsfontosságú lesz számunkra. A következő héten ezt a témát fogom elemezgetni,...

Tovább olvasom

A Társ, mint tükör

Megjelenés: szerző: dátum: nov 28, 2009 téma: önismeret, harmonikus párkapcsolat | 0 hozzászólás

Csak erős idegzetűeknek ajánlom az alábbi témát. Komolyan. Ha végignézel az eddigi kapcsolataidon, vagy akár a jelenlegin elmerengsz, észre veszel-e hasonlóságot a saját tulajdonságaid és a társad tulajdonságai között? Óh, hát a pozitívumokat kapásból tudjuk sorolni: pont olyan kedves, mint én; éppen olyan talpraesett, mint én; jó a humora, mint nekem satöbbi. Ez így rendjén is van. De hogy állunk azzal, hogy: széthagyja a ruháit, nem mosogat el, lusta főzni, állandóan várni kell rá, mindenhonnan elkésik, a kutyát mindig nekem kell elvinni sétálni...

Tovább olvasom

Születésnap!

Megjelenés: szerző: dátum: nov 27, 2009 téma: boldogság | 1 hozzászólás

Képzeljétek el, pont egy hónapja indult ez az oldal. Igyekszem majd nem minden hónapban megemlékezni erről, de most még muszáj 🙂 Fél éve foglalkoztatott a gondolat, hogy közzétegyem magam a Világhálón, csak ennek keretei voltak kérdésesek. A töprengést gazdagmami zárta rövidre, aki egy on-line tanfolyam keretében kitanított a weblapszerkesztés azon szintjére, ahol most is leledzek, és ami persze még nem a végleges szint. Mert hát belejöttem és élvezem, megyünk előre! Abszolút új és ismeretlen terület, amit bizsergető érzés meghódítani. Persze...

Tovább olvasom

A Szaturnusz a Mérleg jegyébe lépett. Mire számíthatunk a következő három évben?

Megjelenés: szerző: dátum: nov 26, 2009 téma: tartós párkpacsolat | 1 hozzászólás

Jó hosszú időszak, lesz min gondolkodni :-)! A Szaturnusz a Sors-jelölő bolygó a tradicionális asztrológiában, a Mérleg pedig a párkapcsolatot szimbolizálja. Milyen üzenete van a párkapcsolatok számára az elkövetkezendő időszaknak, amíg a Szaturnusz a Mérlegen halad át? Semmi vész, nemcsak rombol, stabilizál is! A Szaturnusz 2012 októberéig a Mérleg jegyében tartózkodik. Ezalatt a három éves ciklus alatt a párkapcsolati, kapcsolati kérdések kerülnek előtérben olyanoknál is, akik ezzel a témával napi szinten nem foglalkoznak. Mit is jelent ez a...

Tovább olvasom